egér

A zabkása a világ egyik legrégebbi ételtípusa. A laza (őrölt, zúzott) alapanyagból folyadékok hozzáadásával és az azt követő főzéssel az Európában képződött masszát szokták hígtrágyának nevezni. A szó szláv eredetű. A történészek szerint a zabkása főtt kenyér, ami igaz, mert a sült palacsinta, kenyér és a "palacsinta" pépes. Hagyományos ünnepi étel volt, és ma is főzik és készítik az egész világon. Akár Kínában, Afrikában vagy akár Magyarországon.

Búzadara és zabkása

A bevándorló magyar törzsek már ismerték azokat az ételeket, amelyeket zúzott gabonamagvakból készítettek, például köles jégeső, zab, árpa vagy búza. Főtték vízzel vagy tejjel. A zabkása mellett kovásztalan kenyérpalacsintát is készítettek, melyeket forró lapos köveken sütöttek.
A középkorban az ilyen kenyerek, valamint a zabkása rendszeres étkezés volt nemcsak a gazdagoknak, hanem az alanyoknak is. Az egyetlen különbség a nyersanyagok kiválasztásában és minőségében mutatkozott meg. Míg a gazdagabb nemesség „megkenhette” zabkását kenőccsel vagy vajjal, és megkóstolhatta mézzel, ritka fűszerekkel is, a hétköznapi embereknek elegendő alapanyaggal kellett rendelkezniük, amelyhez hozzájutottak. Néha búzadara helyett más alapanyagot használtak, például hajdina vagy vékony lisztből készült vékony búzadara. A búzadara (grizz) divatban volt, miután a búza malmokban teljes feldolgozást kapott. A fermentált kenyér sütésének megjelenésével a 15. században más típusú búzalisztek is előtérbe kerültek. A Beatrix udvar olasz séfjei, Máté király felesége, már kiváló minőségű lisztet használtak süteményeikhez és desszertjeikhez, valamint édes kását. Ezeket szárított gyümölcsökkel, mézzel és fahéjjal édesítették.

A törökök érkezése után megkezdődött a kukoricatermesztés, és a "török ​​gabona" ​​(törökbúza) vagy a "tengerentúli gabona" ​​(tengeri), ahogyan a magyarok nevezték, új lehetőségeket kínáltak a zabkása főzésére. Az édes és sós kukorica zabkása nagyon tápláló és kiadós volt, így a 20. század első feléig a magyar konyhában, de különösen Erdélyben gyakran látogatták. Turkyň kása, kukoricaliszt (malkák) Szlovákiában is ismert volt.
Kevésbé népszerű volt a rizskása, ezt az alapanyagot korábban német és olasz országokban, valamint a gasztronómiában háziasították. II. József császár nagy támogatója volt a rizstermesztésnek a 18. századi Európában. A magyar konyha általánosabb felhasználása csak 1900 után következett be.

Noha a burgonyapüré csak Európában történő háziasításuk után volt népszerű, nem mindenütt termesztették őket nagymértékben. A földrajzi viszonyok nem mindenütt voltak kedvezőek ennek a növénynek a termesztéséhez. Ennek ellenére használata gyorsan elterjedt, és ma a magyar ételek egyik alapanyaga. A burgonyatészta, a krumpli kenyér, a pagáky és természetesen a krumplipüré a magyar paraszti konyha ékszeréhez tartozik.

Szokatlan zabkása?

Zabkását főztek hüvelyesekből (borsó, csicseriborsó), de gyümölcsökből is (szilva, körte, alma), különösen szárított gyümölcsből.
A hús vagy a sós kása a vágóhidakhoz kapcsolódik, ahol a vágóhídi kását hagyományosan vérből, búzadarából vagy kukoricalisztből és fűszerekből főzték. A koldus zabkását (kolduskása) olyan zabkásának hívták, amelyet olyan petefészkéből készítettek, amelyben hús és húskészítmények, például máj, töltöttek, vér és dara vagy kukoricadara hozzáadásával. Táplálkozási szempontból nagyon gazdag és kövér volt, ezért eléggé táplálta az embert.
De sós, húsos zabkását főztek libából (ludaskása) kölesből vagy később rizzsel, vagy bárányból zabpehellyel.

A zabkásának mint ételnek nemcsak a mindennapi étkezésben volt hagyományos szerepe. A középkorban 8 naponként volt egy zabkása, és a böjt ideje alatt naponta kétszer felszolgáltak valamilyen zabkását. Az esküvőkön, amelyek néha több napig is tartottak, az utolsó napon csak a zabkását szolgálták fel, így a vendégek tudták, hogy vége az esküvőnek és az ünnepnek. Igaz, hogy a fő esküvői fogadáson édes zabkását is felszolgálták desszertként. Ezt a kását modern desszertekkel és süteményekkel nyomtatták. De a temetkezési kocsik során zabkását is szolgáltak rituális étkezésként az elhunyt tiszteletére. A mai szekerekben ingyen keresnénk zabkását.

Köles zabkása mákkal
2 fő részére:

50 g köles, 2 dl víz, 50 g őrölt mák, 1 PL méz, 1 nagyobb alma, fahéj, rum

A kölest puhára főzzük, hozzáadjuk az őrölt mákot, amelyet összekevertünk mézzel, fahéjjal és reszelt almával (a felnőttek PL-rumot is adhatnak hozzá), és hagyjuk lefedni a fedél alatt, pároljuk.