Látni egymást fontos ...

jóízlés

Egy tányér az asztalon, még egy palacsinta. - Papaya - fordítja anya a fejét, és irányítja a lányát. - Igen, igen - mondja a kicsi. Nem figyeli, annyi munka van még a konyhában. Egy idő után szemet vet rá. Palacsinta a helyszínen, apró ujjaival minden irányban körbejárva a tányért. Gyorsan megtörli a kezét, közelebb lép. - Te festő! - kiáltja, amint rájön, mi történik. Kész művészet fehér porcelánon, doodles eper lekvárral. A düh szóra jut, nem nagyra, a gyermek mosolya lefegyverzi.

Fürdőszoba, meleg víz segít. Folyton azt nyafogja: „Nekem ez a szamóca tetszik a legjobban.” Mondani akar valamit, ha nem lenne olyan nehéz. Még haragudni sem tud. Arc igen, arckifejezése megfelelő. De ez csak talmi, amit a kicsi lát. Nem neki kellett tennie, hanem nevelőnek. Működik, de csak egy pillanatra. Amikor rátapad, és istenét az arcára szorítja, minden eltűnt. Mintha semmi sem történt volna, el kell felejtenie.

- Kész, anya - kiáltja hirtelen. Kifut a szobából, talán megint meglepetés. Nem, ezúttal mindent megevett. Csak az a csók, piros, mint az eper. - Nézd, milyen szépen ettem - büszkélkedik. - Így jobb - mondja neki. - És most felöltözünk. - De nem akarom, hogy fehér harisnya legyen, a vöröseket szeretem - repül ki a szájából. "Ma nem, más ruhákhoz nem lennének alkalmasak. Megfogja a kezét, óvatosan elmagyarázza. - Nézze, ellenőrizni fogjuk, milyen csinos vagy ebben a nagy tükörben. - Elkapta magát, és már nem is tiltakozott olyan keményen.

Fény az előszobában, felvonulás a tükör előtt. Remeg, minden oldalról fontos látni. -Na és mit szólsz? -Kérdezi óvatosan. Csönd van, mintha habozott volna. - Nagyon jó ízlésed van - mondta egy pillanat múlva. Mosolygó pillanat, kérdés íródik a nyelvére, hogy ki a gyerek után.