Nézz a többiekre, köszönj ...

napló

Lassan sűrűsödik, Vlado ügyes mozdulatokkal keveri a serpenyő tartalmát, ma sült marhahús lesz. Egyszerű és mindig ízletes, még mindig éhesnek érezte magát az ágyban. Ezért valami bőségesebb mellett döntött, a fehérje biztosan telíti majd. Reggelire általában nincsenek ilyen kalóriabombái, de ma heveny igényt érez.

Kivesz egy kenyeret a konyhából, és kivág egy nagyon nagy szeletet, kényelmesen leül és hallgatja a rádiót. Jelenleg közlekedési szolgáltatás van, ritkán van ilyen békés, de ebben az időben nem szokatlan, hogy ki tud aludni. Csak azok kapnak rituálét számára, akiknek fel kell kelniük, a reggeli felkelés szinte levegőhöz tartozik az életéhez. Hosszú évek óta egy munkahelyen dolgozik, a rezsim bukása után némi turbulenciát tapasztaltak a társaságban, szerencsére nem nyúltak hozzá. Néha beszél róla, főleg, ha azt kérdezik tőle, hogyan lehetséges. Csak egy válasz van, ez nem lehetséges a cégben szorgalmas kezek nélkül, ez volt a helyzet és most is igaz.

Amint kinyitja a kaput, fúj a szél, fázik, egy idő után esőcseppeket érez az arcán. Az idő olyan volt, mint egy hinta, tegnap gyönyörű napsütés volt, kellemes hőmérsékletekkel. Felhúzza a csuklyáját és felgyorsul, meg kell készítenie a kötést. A buszmegálló forgalmas, azonnal tudja, hogy a busz egy pillanat múlva itt lesz. Ránéz a többiekre, üdvözli önmagát, és hozzátesz néhány szót az időjárásról. "Tegnap tavaszi sétát tettem az unokáimmal, és ma ezt." Az állók körül bekapcsolódik a vitába, hirtelen a buszmegállóban van elfoglalva.

A távolban, hogy lássa a piros busz sziluettjét, menetrendet tartva, megjegyzi a tulajdonos egy megfelelő beretében. "Ne is mondd, két nappal ezelőtt nem volt túl pontos" - mondta neki a nő az évek során. A busz ajtaja kinyílik, a megálló megáll, a reggeli buli beköltözött. Mindegyiknek más az iránya, de valamennyien munkába állnak.