Martin KONEČNÝ 1879-ben a régész, Marcelino de

festmények hitelességét

2003. augusztus 15-én 12:00 órakor

1879-ben Marcelino de Sautuola régész és ötéves lánya elindult felfedezni a spanyolországi Santander közelében található Altamira-barlangot. Amint Sautuol egy pillanatra megfeledkezett, a kíváncsi lány elszaladt, és eltűnt a folyosó sötétjében. Egy pillanattal később meghallotta az ijedt lánya sikolyát: "Papa, toros, toros!" Hiába magyarázta neki, hogy a barlang lakatlan és bikák nem lehetnek, a kislány folyamatosan követelte, és a lelőhelyre hívta apját. Sautuola lekuporodott és lámpással a kezében mászott be a tizennyolc méter hosszú terembe. Amit ott látott, elakadt a lélegzete. A lánya nem feküdt, a mennyezeten vörös, sárga és fekete agyaggal festett bikacsorda volt…

Azonban még egy évig nem mert senkinek mesélni a meglepő leletről, mert a 19. század végén teljesen elképzelhetetlen volt az az elmélet, miszerint ilyen gyönyörű festményeket az őskori ember készíthetett. Ahogy arra Sautuola számított, a felfedezés közzététele után az akkor elismert spanyol és külföldi professzorok kritikája azonnal a fejére hullott. Addig a művészet legrégebbi megnyilvánulásait az egyiptomi festményeknek és műemlékeknek tekintették az európai környezettől a keltákig. Néhányan azzal is vádolták, hogy barátja, egy bizonyos francia festő festette meg a festményt, aki a felfedezés idején Sautuol közelében élt. Ezek a rágalmak megérintették a büszke spanyolt, de haláláig azt állította, hogy az altamirai leletek hitelesek és paleolit ​​férfihoz tartoznak.

Fokozatosan egyre több megállapítás kezdett megjelenni. 1895-ben E. Riviera festményeket talált a La Mouthe francia barlangban, de a szakértők érdeklődésének hiányával is találkozott. Még a Marsoulas-barlangban is, amelyet 1897-ig temettek el és megközelíthetetlenül, állatok festményeit fedezték fel a falakon, de a szkeptikusok még a művészet ezeket a megnyilvánulásait is elutasították. Csak a 20. század elején, az új barlangfestmények állandó felfedezésének hatására a tudósok megközelítése megváltozni kezdett. 1902-ben a neves E. Cartailhac professzor nyilvánosan elismerte Altamirával kapcsolatos hibáját, és elismerte Marcelina de Sautuol lánya által talált festmények hitelességét.

Spanyol és francia régészek már felszólaltak, és több ezer éves festményeket tártak fel a kantabri dombok, a Pireneusok és a Dordogne régió barlangjaiból. Ennek megfelelően még a kora paleolitikum ezen festményeit is (a fiatal paleolitikumot időszámításunk előtt kb. 40 000 8 000 határozta meg) francia-kantabri művészetnek nevezik. A leghíresebb leletek a francia Trois Fréres, Lascaux, Rouffignac, Niaux, Le Portel és a spanyol El Castillo, Los Hornos, La Passiega és természetesen Altamira barlangjaiból származnak. Noha e paleolit ​​festmények túlnyomó része Nyugat-Európa leleteiből származik, ezeket az Uráli-foki-barlangban, a szibériai Tomszk-helységben és a mongóliai Ait Cenker-barlangban is rögzítik.

Bár a szakértők véglegesen megerősítették a festmények hitelességét és elismerték korukat, még mindig számos kérdés állt előttük. Ki festette valójában ezeket a csodálatos műveket és milyen célból? Miért található a legtöbb festmény nehezen hozzáférhető helyeken, és nem a barlangok bejáratánál, ahol sok a fény? Miért vannak olyan állatok a festményeken, amelyek nem a környéken éltek, és ezért nem vehettek részt az őskori vadász "diétájában"? Mit szimbolizál néhány mitikus lény főleg a Trois Fréres vagy a Gabillou barlangokban felfedezett félállatos félállatokat? A szakértők képesek voltak választ találni néhány kérdésre, de másokat a mai napig titok takar.

A Chauvet-barlang 1995-ös legújabb felfedezése arra kényszerítette a szakértőket, hogy a paleolit ​​művészet kezdeteit még mélyebbre vigyék a múltba. Harmincháromezer évvel ezelőtt olyan ember festett itt állatokat, mint a Homo Sapiens Sapiens! Más helységekkel összehasonlítva kiderült, hogy a sovét festmények nemcsak a legrégebbi, de a legpontosabban is készültek. A naturalisztikus ábrázolás, az éles rajzolás, a kontúrok szándékos törlése, a perspektíva használata mind a helyi őskori művészek óriási tehetségéről tanúskodnak. Ebben az összefüggésben néhány tudós azzal az ötlettel állt elő, hogy a festményeket nem mindenki készítheti, hanem egy olyan személy, akit akkor speciálisan megterveztek. Már kissé irreális azt feltételezni, hogy a fiatal paleolitikumban volt néhány "iskola", ahol ezek a barlangfestők gyakorolták és fejlesztették képességeiket.

A lélegzetelállító művek leggyakoribb témája természetesen a különböző típusú állatok. Főleg bölények, mamutok, bikák, orrszarvúak, rénszarvasok, szarvasok, lovak, kőszáli kecskék és oroszlánok. Egyes képek jelenetekként is felfoghatók. Ezek például a lascaux-i szarvasok fejei, amelyeket gyakran a folyóban lebegő szarvasok helyszínének neveznek. Ez megmagyarázná, hogy az őskori művész miért csak a "vízből" kilóg fejeket húzta. Szintén érdekes a jelenet a franciaországi Teyjat-barlangból, ahol egy bika tehenet üldöz, vagy két rénszarvas festménye a Font du Gaume-ból. Az egyik rénszarvas a földön fekszik, a másik legelészik és lehajtja a fejét neki. Gyakran ábrázolják két állat közötti harcokat vagy vadászjeleneteket is, amelyek során néha elfognak egy embert.

A szakértők arcán ráncokat idéznek irreális vadállatok, félemberek és különféle mitikus lények festményei. Ezeknek a lényeknek a pontos azonosítása annál is nehezebb, mert néha átfedik egymást, így a tudósok nem ismerik fel őket jól. Sok említést tettünk a Trois Fréres barlangban. Az egyik állatnak például van egy medve teste, szőrös mancsa, tompa ajak, egyfajta sörény van a hátán és hosszú a farka. Nagyon ismert a festés az ún "varázsló", akinek emberi teste van, de természetellenesen nagy szemei ​​vannak, agancsai, medve mancsa és lova farka. A figurát a talaj felett 3,5 méterre egy falra helyezik, és úgy néz ki, mintha lebegne vagy repülne. Egyes kutatók azt hitték, hogy állatnak álcázott ember, talán pap vagy ősi vallási szertartás résztvevője.

E gyönyörű művek túlnyomó részét nehezen elérhető helyeken festik. Sötét belső folyosókon helyezkednek el, messze a barlangok bejáratától, ahová a nappali fény nem hatolt be. A művészek gyakran teljes sötétségben dolgoztak, néha kis tál alakú lámpák segítségével, amelyekben állati zsírt égettek. Néhány festmény nagy magasságban van, akár több méterrel is a föld felett, ezért az embereknek egy létrán vagy primitív állványon kellett állniuk, hogy létrehozzák őket. Nagy termekben találjuk őket, de apró, keskeny folyosókon is, amelyekben a festő órákig görnyedten dolgozott.

Még mindig nem ismerjük a kora paleolit ​​barlangképek pontos jelentését. Egyes szakértők hajlamosak azt hinni, hogy összetett vallási művészetről van szó, amely a termékenységet és az életet ünnepli. Az egyes állatfajok hím és nőstény nemi szimbólumokat is képviselhetnek. Más megállapítások megadhatják a pontos választ.