A Parkinson-kór a második leggyakoribb neurodegeneratív betegség. Korábban olyan betegségnek tekintették, amely a bazális ganglionok dopaminhiányával és olyan motoros megnyilvánulásokkal társult, mint a bradykinesia, a merevség, a nyugalmi remegés. Ma azonban már tudjuk, hogy ez egy sokkal összetettebb multineurotranszmitter patológia, a klinikai kép számos más motoros és nem motoros tünetet tartalmaz, amelyek jelentősen befolyásolják a betegek életminőségét. A páciens mindennapi életének leggyakoribb és leginkább befolyásoló tényezői közé tartoznak a nem motorikus tünetek, különösen a fáradtság, amelyet az utóbbi években egyre inkább tanulmányoztak, és amelyet a Parkinson-kórban diagnosztizált betegeknél az egyik legkorlátozóbb tünetként írnak le, magas gyakorisággal.
A Parkinson-kór (PCh) a központi (CNS) és a perifériás idegrendszer (PNS) degeneratív, progresszív betegsége. Az átlagos életkor 60 év, de az esetek körülbelül 5-10% -a 40 éves kor előtt nyilvánul meg (korán kialakuló PCh), néha még 20 éves kor előtt is (úgynevezett juvenilis parkinsonizmus), amikor feltételezzük, hogy veleszületett specifikus génmutációkkal járó betegség formája. A betegség valamivel jobban érinti a férfiakat, mint a nőket, ellenkező esetben nincs jelentős társadalmi, etnikai, gazdasági vagy földrajzi különbség a betegség előfordulásában.
A rendelkezésre álló statisztikák szerint Európában 1,2 millió embernél diagnosztizálták a PCh-t, ami az Alzheimer-kór demenciája után a második leggyakoribb neurodegeneratív betegség. Mivel a PCh előfordulása az életkor előrehaladtával jelentősen növekszik, és az emberek viszonylag öreg korukig élnek, a PCh előfordulása a jövőben várhatóan drámai módon növekedni fog. A Global Burden of Disease 2015 tanulmány becslése szerint 1340-re közel 13 millió embernél lehet diagnosztizálni a PCh-t.
Etiológia
A PCh pontos oka a legtöbbben ismeretlen, ezt a formát "szórványos" vagy "idiopátiás" PCh-nek nevezik. A kutatás rámutat a genetikai és környezeti tényezők kombinációjára, tehát többtényezős betegségről van szó. A lehetséges kockázati tényezők közé tartoznak a környezeti toxinok, peszticidek, agyi mikrotrauma és genomiális hibák, míg a dohányzás, a koffeinfogyasztás és a fokozott fizikai aktivitás kapcsán a betegség kialakulásának csökkent kockázatáról számoltak be.
PCh-s betegeknél az esetek mintegy 10-15% -ában pozitív családi kórtörténet mutatható ki. A leggyakoribb autoszomális domináns forma az LRRK2 gén mutációja, a leggyakoribb autoszomális recesszív forma a parkin gén mutációja. Ellentétben az autoszomális domináns formával, amelynek kezdeti kora hasonló a szórványos Parkinson-kórhoz, a recesszíven öröklődő parkinsonizmus gyakrabban társul a korai, akár 40 éves életkorig.
Klinikai kép
A betegség kezdeti időszaka többé-kevésbé tünetmentes és több évig is eltarthat. Ebben az időszakban, amelyet preszimptomatikus stádiumnak is neveznek, a szervezet kompenzációs mechanizmusokkal, azaz a fennmaradó idegsejtekben megnövekedett dopamintermeléssel reagál a dopaminvesztésre, így a tünetek nem azonnal jelentkeznek, hanem csak akkor, ha a dopaminerg neuronok száma kb. 50-60%.
Hangsúlyozni kell, hogy neuropatológiai szempontból a PCh már nem tekinthető tiszta "motoros" betegségnek, amelynek csak extrapiramidális tünetei vannak. A PCh-t progresszív multisystem vagy inkább multiorganikus betegségnek tekintik, különféle neurológiai és nem motoros tünetekkel. A legfrissebb adatok arra utalnak, hogy a nem motorikus tünetek a PCh-ben szenvedő betegek akár 100% -ánál jelentkeznek, és gyakran sokkal inkább befolyásolják a betegek életminőségét, mint a motoros tünetek. Tekintettel arra, hogy több évtizeddel maguk is megakadályozhatják a motoros tünetek kialakulását, "a betegség premotor fázisa“. A nem motorikus tünetek gyakran magukban foglalják a kognitív károsodást, az enyhe memóriaproblémáktól kezdve a demenciáig és a hangulati rendellenességekig, például a depresszióig és a szorongásig. Alvási problémák, szaglásvesztés, székrekedés, beszéd- és nyelési problémák, megmagyarázhatatlan fájdalom, fokozott nyálképződés vagy ortosztatikus hipotenzió is gyakori. A fáradtságot a PCh-vel diagnosztizált betegek egyik legkorlátozóbb nem motorikus tünete jellemzi, magas (akár 79% -os) prevalenciával. Sok beteg a betegség egyik legbosszantóbb megnyilvánulásának minősíti.
Ez a premotor stádiumot követi a betegség korai motoros fázisa, amikor megjelennek a betegség első tipikus motoros megnyilvánulásai. Az összes betegnél jelentkező legfontosabb tünet a bradykinesia, amely kórosan lelassult mozgás. Nyilvánvalóbb, ha járás közben kis lépésekkel nyikorog, a felső végtagok ízületei (szinkinézis) csökkentek. A járást hirtelen "megfagyás" megszakíthatja. A bradykinesia szokásos megnyilvánulásai nehézségeket okoznak a betegeknek a mindennapi tevékenységekben, például fésülésben, öltözködésben, étel szeletelésében, ágyban fordulásban és hasonlókban. A betegnél az írás (mikrográfia) csökkenését, az álarcos arckifejezés csökkenését (hypomyemia) figyeljük meg, a beszéd halk, monoton (hypophony, aprosodia).
A bradykinesiát általában merevség kíséri, ami kórosan megnövekedett izomtónus. Ez a nyak, a törzs és a végtagok tipikus hajlítási tartását okozhatja. A beteg ezt az állapotot a végtagok, néha az egész test merevségének érzékeli. A neurológiai vizsgálat során megnövekedett nyugalmi feszültséget és merev izmokat találunk, amelyek ellenállást gyakorolnak a mozgás teljes tartományában.
A remegést tartjuk a Parkinson-kór legismertebb és leglátványosabb megnyilvánulásának. A Parkinson útvonala jellemzően csendes, ezért akkor nyilvánul meg, amikor a végtag nyugalomban van. Összehasonlítjuk a karakterét az érmeszámlálással vagy a tablettagyűréssel. Stresszben vagy érzelmi megterhelésben hangsúlyozzák, és éppen ellenkezőleg, mozgás és alvás közben visszahúzódik. A PCh diagnózisának leggyakoribb hibája az, hogy az egyes útvonalakat "parkinson-kórnak" tekintik, bár ez hangsúlyos fiziológiai út, esszenciális remegés és mások lehetnek. Az esszenciális remegés (ET), amely a leggyakoribb útvonalforma, többnyire szimmetrikus, főként a felső végtagon van jelen, és a fej és a hang útja is jelen lehet. A PCh-től eltérően a tevékenység hangsúlyos (például írás, evés). Az ET-ben nem figyeljük meg a bradykinesia vagy a merevség semmilyen megnyilvánulását, a nyomon követés a betegség egyetlen megnyilvánulása. Másrészt a PCh-s betegek 30% -ában az útvonalak betegsége alatt egyáltalán nem lehet jelen.
A betegség előrehaladtával PCh-szövődmények alakulnak ki. Aztán beszélünk a betegség előrehaladott stádiuma, a dopaminerg kezelés fokozatos kudarca jellemzi, beleértve a motoros és nem motorikus ingadozásokat, diszkinéziákat, kognitív diszfunkciókat és gyakran társuló pszichózisokat.
Diagnosztika
A PCh diagnózisa tipikus anamnézisen és a már említett kardinális motoros tünetek jelenlétén alapul. A logikai lépések algoritmusát a 2. sz. 1.
A nem szakorvosoknál a PCh téves diagnózisának aránya magas lehet (akár 40%), különösen a betegség első éveiben, amelyek során a tipikus tünetek még nem nyilvánulhatnak meg.
Differenciáldiagnosztika
A Parkinson-szindrómákon belül az idiopátiás PCh okozza a parkinsonizmus összes okának körülbelül 80% -át. Az esetek másik 20% -a úgynevezett atipikus parkinsonizmusban szenvedő beteg, amelyet specifikus jellemzők (korai zuhanás, agyi tünetek, vegetatív diszfunkció, vertikális bénulás, a dopaminerg terápiára adott rossz válasz, demencia) vagy másodlagos tüneti parkinsonizmus jellemez (lásd a 2. táblázatot) ).).
Ami a PCh diagnózist illeti a neuroimaging módszerekkel kapcsolatban, MRI-ben és CT-ben többnyire nem specifikus, életkornak megfelelő eredményeket találunk. E vizsgálatok inkább a PCh megkülönböztetését szolgálják a parkinsonizmus egyéb okaitól. A DaT SPECT a 123 I-ioflupane csökkent kötődését mutatja a nigrostriatalis csomópont preszinaptikus részében, ami lehetővé teszi a PCh megkülönböztetését a parkinsonizmus egyéb, nem neurodegeneratív okaitól, például a kábítószertől vagy a pszichogén parkinsonizmustól, vagy más domináns remegéssel járó betegségektől., különösen nélkülözhetetlen remegés.
Következtetés
A PCh egy multisystem betegség, komplex patológiával és patofiziológiával, amely magában foglalja a genetika, az epigenetika és a környezeti tényezők kombinációját. A jelenlegi orvosi és kísérleti eredmények alátámasztják Braak hipotézisét az alfa-szinuklein patológia terjedéséről a gyomor-bélrendszerből és a szaglórendszerből az autonóm idegrendszeren keresztül a központi idegrendszerbe. Számos nem motorikus tünet, köztük alvászavarok, fáradtság, szaglási hiány, székrekedés és mások fontos szerepet játszhatnak a betegség korai szakaszának sikeres diagnosztizálásában. Az intenzív kutatások ellenére a PCh még mindig gyógyíthatatlan. A PCh és más motoros betegségek területén dolgozó orvosok és tudósok jövőbeni kihívásai főként e betegségek korai diagnosztizálásához szükséges biomarkerek azonosítására irányulnak a preklinikai szakaszban, ami később hatékonyabb terápiás beavatkozásokat tesz lehetővé.