Az anyaság olyan téma, amely az irodalomban csak a leggyöngédebb és legkedvezőbb érzelmeket ébreszti. Ennek a regénynek a hősnői azonban határhelyzetekben élik meg az anyaságot. Zuzana Lauková története a második világháború végén kezdődik. Valahol Szepességben egy faluban fogant egy gyermek, és a gyermek apja, Alekszej orosz partizán közvetlenül a szeme láttára hal meg. A fiának nem szabad a háború utáni boldogabb világban születnie.
Orosz gulágban juttatja a világra, ahol állítólagos árulóként és fasiszta munkatársaként rabolták el. Itt az olvasás nehéz és fájdalmas lenni kezd. A tábor megléte a túlélés próbája mások számára, annál is inkább egy kiszolgáltatott, kisfiú anya számára. Zuzanának meg kell válaszolnia az alapvető kérdéseket: Hogyan biztosítható fia túlélése? Mi értelme van szenvedésének?
Hol vannak a megaláztatás és az igazságtalanság határai? Zuzana sorsa ügyesen beépül a jelenbe. Életének végén elmeséli történetét Lucia diáknak, aki ezt a kis és nagy történelem történetét saját diplomájának alapjául kívánja felhasználni. Lucia az anyaság saját drámáját is átéli. Máskor és távol a szovjet gulagoktól, megismétli az egyedülálló női sorsot, mert - bár teljesen más módon - meg kell védenie saját életét, és felelősséget kell vállalnia az újonnan megkezdettért.
A szlovák irodalmat gyakran (és sajnos helyesen) kritizálják a tompaság és felületesség miatt. A szerzők félnek a komoly témáktól, csak egy kis szlovák férfi kacér flörtjénél és ironizálásánál maradnak. Rankov másképp próbálta. Nem hagyta figyelmen kívül a nagy történelmet, ugyanakkor nem választotta el őket azoktól, akik úgy gondolják, hogy semmi közük a nagy történelemhez. A történet vége meglep.
Nincs boldog vég. A határhelyzeteknek nincs meghatározott időpontjuk, bármikor életre kelhetnek, akkor is, ha már felderült, és a nap egy ideig felkelt. Az Anya című regénynek erős humanista üzenete van. Szerencsére az olvasónak való továbbadás módja nem görcsös vagy hamisan szánalmas.