WroxieW
A Sms Rlly folytatása?! Rlly. - Azt hiszem, jó úton haladunk a jó élet felé. Denis Emával tőlük. Több
Rlly? Rlly. // 2 ✔
A Sms Rlly folytatása?! Rlly. - Azt hiszem, jó úton haladunk a jó élet felé. Denis és Ema sok időt töltöttek utolsó beszélgetésük során.
2. rész
Leültem a dobra, és eszeveszetten kezdtem játszani. A dobok és a gitár az én szerelmem. Kevesebb, mint 5 percet játszottam, és egy ing berepült a szobámba. Dühösen felkeltem és kifutottam. Dühösen odamentem a szomszédomhoz, és irgalmatlanul megdugtam.
- Valami. Valami. Azt mondta. - kiáltottam az arcára, és adtam neki egy másikat.
"És tisztelni fogod ! Ez világos?! Mert még egy szar, és hívom a rendőrséget!" Befejeztem, és vigyorogva mentem haza.
Újra a dobokra ültem, és játszani kezdtem.
Sokáig játszottam, és az lepett meg, hogy a szomszéd nem kopogott és nem omlott le. De ahogy mondani szokták, említsd meg az ördögöt és az ördögöt az ajtó mögött.
Alulról kopogás hallatszott, és elhatároztam, hogy letartok egyet. Lement a lépcsőn, és kinyitotta az ajtót.
Emi szempontjából.
Elmentem megnézni. Különböző utcákon jártam, amikor egy ház körül jártam, megálltam. Leültem a fűre és hallgattam. Imádok dobolni.
És aki játszott, nagyon csodálatosan játszott! Amikor abbahagyta a játékot, felálltam és az ajtóhoz léptem. Nagyot kopogtam, és kinyílt az ajtó.
Dühös Denis állt bennük. - tágítottam el a szemem. BARBÁT VÉLT?!
A szemem könnyekkel telt meg.
"Azt hittem barátok vagyunk!" - kiáltottam rá és sírva mentem el.
***
Gondolta Vagyok, tévedett ban ben.
Enyém szív törött.
Újra és újra hittem,
Elfagytam a szívemet.
A srác megint összetörtrdce,
Már nem is akarom elhinni.
A naplómba írtam, amikor hazaértem.
Kibaszottan hazafelé sírtam. gyenge vagyok.
Bementem a fürdőszobába és bezártam magam. Fogtam a borotvát és a kezembe szúrtam. Hallottam valaki más lépéseit és a későbbieket Nieeeeee! de már elájultam.
Denisa szempontjából.
Véletlenül leszúrtam Emmát, aki nem hagyta, hogy elmagyarázzam. Végig kergettem, hallottam, hogy sírása elsöprő.
A háza elé jött, és becsapta az ajtót. Vártam egy pillanatra és bekopogtam. Senki nem nyitott, ehelyett sírást lehetett hallani. Kúsztam az ablak aljára, remélve, hogy meg fogja magyarázni. De bizony tévedtem.
Halk nyögés jött ki az ajtón, amelyet kinyitottam.
"Nem! Ema, elkéstem! Maradj itt! P-kérlek. Hadd magyarázzam el" - mondtam hiába. Már nincs itt, nem tér vissza, nem látom tovább nevetni, nem látom gyönyörű, örömmel teli szemét. vége. Mentőt hívtam. Tudtam, hogy hiába.
****
Körülbelül három órája ülök itt. Mellette ülök. A szíve még mindig dobog, de kevés az esély arra, hogy felépüljön.
Kómában fekszik. Az orvos azt mondta, hogy ha átveszi, biztos, hogy nem emlékszik rám. Nem hív majd név szerint, nem mond meg szeretlek?, nem mondja meg, hogy hiányzott nekem, hogy szeret. nem mond nekem semmit! És mindezt csak miattam! Ne üss meg engem és agresszív természetemet. nincs itt, és nem is beszélek vele, bár tudom, hogy nem hall engem.
- Uram, haza kell mennie - lépett be az orvos a szobába, és szeme szomorúan a földre hullott. Beszéltem vele. Csak egy évvel idősebb, tudja, mit élek át. A barátnője nem ébredt fel a kómából.
"Elmegyek, szerelem, édes álmok. Holnap visszatérek. Megígérem." Homlokára csókoltam és kimentem a szobából.
- Viszlát. Kérem, szóljon, ha valami történik. Szomorúan néztem rá, ő pedig csak némán bólintott. hazamentem.
Ema egy éve kómában van. Minden nap megyek hozzá, beszélek vele, énekelek neki. Attól tartok, hogy örökké alszik. Abban az évben teljesen megváltoztam. Fogytam, nem eszem és nem iszom sokat, túl szegény vagyok, eszem. félek.
Az orvos azt mondja, hogy már nem kell felépülnie. Fokozatosan a fenékig húz. Két napja nem voltam ott. én azonban továbbra is dobolok és gitározok. A gitárt is elviszem hozzá és játszom.
Megcsörrent a telefonom. Megnéztem a kijelzőt, amelyen Martin neve látszott.
Felvettem.
"Kérem?"
Jöhetne, kérem?
- Történt valami?
Igen. Szóval jössz?
"Jövök."
Letettem a telefont és kórházba mentem.
"Mi történt?" - kérdeztem lelkesen, de félelemmel a szememben.
Az ajtó felé biccentett. Beléptem a szobába.
- Ema? - kérdeztem, mire ő csak rémülten nézett rám.
"Élsz! II. Féltem! Kérem, bocsásson meg!" Sírtam. Sokat sírtam. Nehezen kaptam levegőt, ami bizonyosan látszott.
- Ki az Emma és ki vagy te? Kérdezte. Nagyon nem emlékszik rám.
A földre estem és még jobban sírtam. Már nem változtatok rajta. Nem emlékszik rám.
- Te vagy Emma. És én nem vagyok fontos. - remegett meg a hangom. Újra sírni kezdtem.
- Kérem - nézett rám.
- Én vagyok a haverod, Emma - kiáltottam. "Nem hiszek neked. Sajnálom. Még soha életemben nem láttam semmi olyan csúnyát, mint te. Sajnálom."
Számítottam rá. aki megbízna valakiben, mint én?
Jobb-senki. És ő sem.
Felkeltem és ránéztem.
- Megszoktam. Sajnálom. Vetettem rá egy utolsó pillantást, és elmentem. Ezt igazán nem kellett látnom. Az ajtónál ültem és sírtam.
Egy srác jött be a szobába. megszólított.
Megtudtam, hogy én vagyok Emma, ő pedig a barátom. Nem bízom benne. Nem is akarnék találkozni ilyen csúnya külsejű emberekkel.
Sírt. még mindig sírt. Megsemmisült. fizikailag és mentálisan. Úgy tűnt, igazat mond. Nos, nem volt időm megállítani. Elment.
Felhívtam az orvost.
- Valami történik, kisasszony?
"Ki volt az?" egy könnycsepp futott végig az arcomon. Választ akartam.
"Egy éve megszúrt egy borotvát a fürdőszobájában. Ott talált meg, de már késő.
Elájult. Szinte minden nap korán, késő estig volt itt, és beszélt veled. Azt hitte, hogy amikor beszélt veled, és te felébredsz, emlékezni fogsz arra, hogy ki volt. Gitározott, énekelt. Néha itt aludt. Ilyen volt egész évben. Megváltozott. Nagyon. Fogyott, nem eszik, nem iszik, vág, önmagát okolja azért, ami miatt bántott. Erőszakkal hagyják el. az utóbbi két napban nem volt itt. Elvesztette reményét, hogy átveszi. Mondtam, hogy átveszi az irányítást, de elveszíti az emlékét. Térdre vetette. Láttam, mert hitt. Hogy az eszközön sípoló pulzusod erőt ad neki a harcra. A támogatást azonban elvesztette. Elveszett - mondta, mire torkomig sírtam.
"Végig itt volt.
Itt ült, sírt velem, énekelt és játszott, reménykedett, hitt, eltűnt a szemem előtt. Elküldtem! A fiú, aki szenvedett velem, aki hitt nekem, aki még mindig reménykedett, ki sírt értem és itt ült! Hülye vagyok! Hülye! Mondtam, amim nem volt! Amit nem tud megtenni! Amit csak én tehetek érted! Hagynod kellett volna, hogy csöpögjek! Nem érdemel meg engem. Nem érdemlem meg! Azt mondtam, hogy bántották, hogy csak vicc. és ez az én hibám! Csak én! Sírtam. Gyerekként. Nem vettem észre a körülöttem lévő világot. Valaki a karomba húzott. De nem ez volt az orvos.
Denisa szempontjából.
Hallottam az egész beszélgetést. teljesen.
Berohantam és megöleltem.
- Bocs, kérem. könyörgött nekem.
- Sajnálom, de nem tehetem. Csókot tettem a hajába és ránéztem.
"Sajnálom." - mondtam és eltűntem a szobából.
Halállal fogom magam hibáztatni ezért.
Fejezet a végén🙌.
Szereted? Sajnálom, hogy nem jött elő hamarabb, de ötlet sem volt.
Elbúcsúzom tőled
-Homokos.