AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁSOK
1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE
Tecfidera 120 mg kemény gyomornedv-ellenálló kapszula
Tecfidera 240 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula
2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL
Tecfidera 120 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula
Minden gyomornedv-ellenálló kemény kapszula 120 mg dimetil-fumarátot tartalmaz.
Tecfidera 240 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula
Minden gyomornedv-ellenálló kemény kapszula 240 mg dimetil-fumarát-dimetilt tartalmaz.
A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 szakaszban.
3. GYÓGYSZERFORMA
Kemény gyomornedv-ellenálló kapszula
Tecfidera 120 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula
Zöld-fehér kemény gyomornedv-ellenálló 0 kapszula, mikrotablettát tartalmazó „BG-12 120 mg” felirattal.
Tecfidera 240 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula
0. méretű zöld kemény gyomornedv-ellenálló kapszula, „BG-12 240 mg” felirattal mikrotablettát tartalmazó.
4. KLINIKAI JELLEMZŐK
4.1 Terápiás javallatok
A Tecfidera relapszáló-remitáló sclerosis multiplexben (SM) szenvedő felnőtt betegek kezelésére javallt (fontos információ azokról a populációkról, amelyek hatékonyságát igazolták, lásd 5.1 pont).
4.2 Adagolás és alkalmazás módja
A kezelést a sclerosis multiplex kezelésében jártas orvos felügyelete alatt kell megkezdeni.
A kezdő adag naponta kétszer 120 mg. 7 nap elteltével az adagot az ajánlott fenntartó adagra, napi kétszer 240 mg-ra kell emelni (lásd 4.4 pont).
Ha a beteg kihagy egy adagot, nem vehet fel kétszeres adagot. A beteg csak akkor veheti be a kimaradt adagot, ha az adagok között 4 órás intervallum van. Ellenkező esetben a betegnek meg kell várnia a következő ütemezett adagot.
Az adag ideiglenes napi kétszeri 120 mg-os csökkentése csökkentheti a bőrpír és a gyomor-bélrendszeri mellékhatások előfordulását. Az ajánlott napi kétszeri 240 mg fenntartó adagot 1 hónapon belül vissza kell állítani.
A Tecfiderát étkezés közben kell bevenni (lásd 5.2 pont). Azoknál a betegeknél, akiknél vörösség vagy gyomor-bélrendszeri mellékhatások jelentkezhetnek, a Tecfidera egyidejű bevétele étellel javíthatja toleranciáját (lásd 4.4, 4.5 és 4.8 pont).
Speciális betegcsoportok
Korlátozott számú, 55 éves vagy annál idősebb beteg vett részt a Tecfiderrel végzett klinikai vizsgálatokban, ide nem számítva elegendő számú 65 éves vagy annál idősebb beteget annak megállapításához, hogy a fiatalabb betegekétől eltérően reagálnak-e (lásd 5.2 pont). A gyógyszer hatásmódja alapján nincs elméleti ok az idősek dózisának módosítására.
Vese- és májkárosodás
A Tecfiderát nem vizsgálták vese- vagy májkárosodásban szenvedő betegeknél. A klinikai farmakológiai vizsgálatok nem mutatják az adag módosításának szükségességét (lásd 5.2 pont). Óvatosan kell eljárni súlyos vese- vagy májkárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.4 pont).
A Tecfidera biztonságosságát és hatásosságát 10-18 éves gyermekek és serdülők esetében nem igazolták.
A jelenleg rendelkezésre álló adatokat a 4.8, 5.1 és 5.2 szakasz ismerteti, de nem adnak javaslatot az adagolásra. A Tecfidera alkalmazása nem vonatkozik a 10 év alatti gyermekekre a relapszáló-remitáló sclerosis multiplex jelzésére.
Szájon át történő alkalmazásra.
A kapszulát egészben kell lenyelni. A kapszulát és annak tartalmát nem szabad összetörni, felosztani, oldani, szívni vagy rágni, mivel a mikrotablettákat bélben oldódó bevonattal látják el a bél irritációjának megakadályozása érdekében.
4.3 Ellenjavallatok
A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések
A klinikai vizsgálatok során a vese laboratóriumi vizsgálatokban változásokat figyeltek meg dimetil-fumaráttal kezelt egyéneknél (lásd 4.8 pont). Ezen változások klinikai következményei nem ismertek. Javasoljuk, hogy a vesefunkciót (pl. Kreatinin, vér karbamid-nitrogén és vizeletvizsgálat) értékeljék a kezelés megkezdése előtt, 3 és 6 hónapos kezelés után, majd 6–12 havonta és klinikailag indokolt esetben.
A dimetil-fumarát-kezelés gyógyszer által indukált májkárosodáshoz vezethet, beleértve a májenzimszintek emelkedését (a normálérték felső határának háromszorosa (ULN)) és a teljes bilirubinszint emelkedését (az ULN ≥ 2-szerese). A kezdési idő lehet azonnali, több hét vagy hosszabb. A mellékhatások remisszióját figyelték meg a kezelés abbahagyása után. Az aminotranszferázok (pl. Alanin-aminotranszferáz (ALT), az aszpartát-aminotranszferáz (AST)) és az összes bilirubin szérumszintje ajánlott a kezelés előtt és alatt, ha klinikailag indokolt.
A Tecfider-rel kezelt betegeknél súlyos, hosszan tartó lymphopenia alakulhat ki (lásd 4.8 pont). A dimetil-fumarátot nem vizsgálták olyan betegeknél, akiknél már csökkent a limfocitaszám, és az ilyen betegek kezelésében körültekintően kell eljárni. A Tecfidera-kezelés megkezdése előtt naprakész vérképet kell végezni, beleértve a limfocitákat is. Ha a limfocita szám a normál tartomány alatt van, a Tecfider-kezelés megkezdése előtt alaposan meg kell vizsgálni a lehetséges okokat.
A vérképet, beleértve a limfocitákat is, a kezelés megkezdése után 3 havonta ellenőrizni kell.
Limfocita számban (4 hét) szenvedő betegeknél az acetilszalicilsav folyamatos alkalmazását nem vizsgálták (lásd 4.4 és 4.8 pont).
Nephrotoxikus gyógyszerekkel (például aminoglikozidokkal, diuretikumokkal, nem szteroid gyulladáscsökkentőkkel vagy lítiummal) történő egyidejű kezelés fokozhatja a Tecfider-t szedő betegeknél a vese káros mellékhatásait (pl. Proteinuria, lásd 4.8 pont) (lásd 4.4 pont Vér/laboratóriumi vizsgálatok).
Kis mennyiségű alkoholfogyasztás nem befolyásolta a dimetil-fumarát expozíciót, és nem társult a mellékhatások növekedésével. A Tecfidera szedésétől számított egy órán belül el kell kerülni a nagy mennyiségű erős alkoholtartalmú ital (több mint 30 térfogatszázalék alkoholtartalom) fogyasztását, mivel az alkohol a gyomor-bélrendszeri mellékhatások gyakoribbá válásához vezethet.
A CYP indukció in vitro vizsgálata nem mutatott kölcsönhatást a Tecfidera és az orális fogamzásgátlók között. Egy in vivo vizsgálatban a Tecfidera kombinált orális fogamzásgátlóval (norgestimate és etinilösztradiol) történő együttes alkalmazása nem váltott ki lényeges változást az orális fogamzásgátló expozíciójában. Más progesztagént tartalmazó orális fogamzásgátlókkal nem végeztek interakciós vizsgálatokat, de a Tecfidera hatása az expozíciójukra nem várható.
Interakciós vizsgálatokat csak felnőtteknél végeztek.
4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás
Nincs vagy korlátozott mennyiségű adat a dimetil-fumarát terhes nőknél történő alkalmazásáról. Az állatokon végzett vizsgálatok reprodukciós toxicitást mutattak (lásd 5.3 pont). A Tecfidera nem ajánlott terhesség alatt és fogamzóképes nőknél, akik nem alkalmaznak megfelelő fogamzásgátlást (lásd 4.5 pont). A Tecfidera terhesség alatt csak akkor alkalmazható, ha erre egyértelműen szükség van, és a lehetséges előnyök igazolják a magzatra gyakorolt lehetséges kockázatot.
Nem ismert, hogy a dimetil-fumarát vagy metabolitjai kiválasztódnak-e az anyatejbe. Az újszülött/csecsemő kockázatát nem lehet kizárni. Döntést kell hozni a szoptatás vagy a Tecfider-kezelés leállításáról. Figyelembe kell venni a szoptatás előnyeit a gyermek számára és a kezelés előnyeit a nő számára.
Nincsenek adatok a dimetil-fumarát emberi termékenységre gyakorolt hatásairól. A preklinikai vizsgálatok adatai nem utalnak arra, hogy a dimetil-fumaráttal együtt nő a csökkent termékenység kockázata (lásd 5.3 pont).
4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességekre
A Tecfidera nem vagy csak elhanyagolható mértékben befolyásolja a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességeket.
A gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességekre gyakorolt hatásokra vonatkozóan nem végeztek vizsgálatokat, de a klinikai vizsgálatok során nem figyeltek meg dimetil-fumaráttal kapcsolatos, a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásokat.
4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások
A biztonsági profil összefoglalása
A dimetil-fumaráttal kezelt betegeknél a leggyakoribb mellékhatások (incidencia ≥ 10%) a kipirulás és a gyomor-bélrendszeri események voltak (azaz hasmenés, gyomorpanaszok, hasi fájdalom, felső hasi fájdalom). A bőrpír és a gyomor-bélrendszeri események gyakoribbak voltak a betegeknél a kezelés kezdetén (főleg az első hónapban), és vörösséggel és gyomor-bélrendszeri eseményekkel küzdő betegeknél ezek az események a Tecfider-kezelés alatt bármikor előfordulhatnak. A Tecfider-rel kezelt betegeknél a leggyakrabban jelentett mellékhatások (incidencia> 1%) a kipirulás (3%) és a gyomor-bélrendszeri események (4%) voltak.
Placebokontrollált és kontrollálatlan klinikai vizsgálatokban 2468 beteg kapott Tecfider-t a teljes expozíció legfeljebb 4 évére, ami 3588 éveseknek felel meg. Körülbelül 1056 beteget kezeltek Tecfider-rel több mint 2 évig. A kontrollálatlan klinikai vizsgálatok tapasztalatai összhangban vannak a placebo-kontrollos klinikai vizsgálatok tapasztalataival.
A mellékhatásokat összefoglaló táblázat
Azok a mellékhatások, amelyekről a Tecfider alkalmazásakor gyakrabban számoltak be, mint a placebo betegek, az alábbi táblázatban találhatók. Ezeket az adatokat 2 fő, placebo-kontrollos, kettős-vak, 3. fázisú klinikai vizsgálatból nyertük, összesen 1529 betegnél, akiket 24 hónapon keresztül Tecfider-rel kezeltek, összesen 2 371 betegévi expozícióval. Az alábbi táblázatban felsorolt gyakoriságok 769, Tecfider által napi kétszer 240 mg-os és 771, placebóval kezelt betegen alapulnak.
A mellékhatások a MedDRA által preferált kifejezések formájában vannak felsorolva, a MedDRA szervrendszer szerint. A mellékhatások előfordulását a következő kategóriák szerint fejezik ki:
- Nagyon gyakori (≥ 1/10)
- Gyakori (≥ 1/100 - 2-szerese az ULN-nek.
A forgalomba hozatalt követően a Tecfidera beadását követően a májenzimek emelkedéséről és a gyógyszer által kiváltott májkárosodásról (a transzaminázszint emelkedése ≥ 3-szoros ULN és a teljes bilirubin együttes növekedése> ULN-kétszerese) számoltak be, amelyek a a kezelés abbahagyása.
Herpes zoster vírusfertőzésről számoltak be a Tecfidera alkalmazásakor.
Egy 1736 Tecfider SM-ben szenvedő beteg hosszú távú kiterjesztéses vizsgálatában körülbelül 5% -nál tapasztaltak egy vagy több herpes zoster eseményt, amelyek többsége enyhe vagy közepesen súlyos volt. A legtöbb vizsgálatban résztvevő, köztük a súlyos herpesz zoster vírusfertőzésben szenvedőknél a limfocitaszám meghaladta az alsó referenciahatárt.
A 2. és 3. fokozatú lymphopenia dominált az egyidejű lymphocytopeniában szenvedő résztvevőknél. A forgalomba hozatalt követően a herpes zoster vírusfertőzés legtöbb esete nem volt súlyos, és a kezelés után a fertőzés megszűnt. Korlátozott adatok állnak rendelkezésre a herpesz zoster vírus fertőzésben szenvedő betegek abszolút limfocita számáról (ALC) a forgalomba hozatalt követően. Amikor azonban beszámoltak róla, a legtöbb beteg 2. fokú limfopeniát (98%) tapasztalt a limfocita számmal végzett normál kezelés előtt. A Tecfidera-kezelés alatt az átlagos limfocitaszám az első évben csökkent, majd stabilizálódott. Átlagosan 30% -kal csökkent a limfociták száma a kiindulási értékhez képest. Az átlagos és a medián limfocita szám a normál tartományon belül maradt. A limfociták száma 3,5; 28% -uknál ≥ 2 relapszus volt az előző évben, és 42% -uk korábban kapott egy másik jóváhagyott kezelést az SM-ben. Az MR csoportban a vizsgálatba bevont betegek 36% -ának volt Gd + elváltozása a kiinduláskor (átlagos Gd + elváltozás 1,4).
A 2. vizsgálatban a betegeknek a kiindulási paraméterek átlagértékei a következők voltak: életkor 37 év, betegség időtartama 6,0 év, EDSS pontszám 2,5. Ezenkívül a betegek 17% -ának EDSS-pontszáma> 3,5 volt; 32% -uknál ≥ 2 relapszus volt az előző évben, és 30% -uk korábban kapott egy másik jóváhagyott kezelést az SM számára. Az MR csoportban a vizsgálatba bevont betegek 45% -ának volt Gd + elváltozása a kiinduláskor (a Gd + elváltozások átlagos száma 2,4).
A placebóval összehasonlítva a Tecfiderrel kezelt alanyok klinikailag és statisztikailag szignifikáns csökkenést mutattak a következő végpontokban: elsődleges végpont az 1. vizsgálatban, a relapszusos alanyok aránya 2 év alatt, és elsődleges végpont a 2. vizsgálatban, a relapszusok éves előfordulása 2 év után.
A glatiramer-acetát relapszusainak éves előfordulási gyakorisága a 2. vizsgálatban 0,286, a placebóban pedig 0,401 volt, ami 29% -os csökkenésnek felel meg (p = 0,013), és összhangban áll a jóváhagyott termékinformációkkal.
aA klinikai mutatók összes elemzését a kezelés részeként hajtották végre; A bMRI elemzés a betegek MRI csoportján alapult.
* p-érték Kapcsolat Általános Szerződési Feltételek Súgó Visszajelzés Adatvédelmi sütik