Eva Lavríková fordítómunkájának köszönhetően egy egyébként ismeretlen norvég író könyve szlovákul jelenik meg. Roald Kaldestad. Angolul és németül megtalálható Forever Friends ill. Für immer Freunde, azaz Örökké barátok. Eva Lavríková megtartotta az eredeti nevet Kétszázhatvankilenc napos eső.

irodalmi

A könyv sok kérdést és reflexiót váltott ki belőlem. Első ránézésre ez egy gyerekkönyv, amelyet a szöveg fölött az illusztrációk uralnak. Hiányzik belőlük a vidám és színes színek. Nem, végül is nem lehetnek ott. A könyvnek nincs címe Kétszázhatvankilenc napos eső véletlenül. Bjørn R. Lie illusztrációit a kék, a szürke és a fekete uralja. A cél a sötét, esős és különösen szomorú napok megmutatása. Ezzel szemben egy narancssárgát használnak, amely végigvezeti az olvasó szemét a szövegben említett szemantikai tárgyakon, és a végén a "fényesebb holnapok" reményét szimbolizálja. A színek segítségével egyszerűen és egyértelműen kifejeződik a könyv által tematizált hangulat és érzelem. Ezen a szinten tehát a gyermekek számára is kézzelfogható. A rajzolás módja és stílusa megfelel a gyermekkönyv illusztráció tulajdonságainak is. Ízléses, szelíd, nem agresszív. Ennek ellenére a könyv képes oldalának összbenyomása messze meghaladja a gyermekkönyvhöz kapcsolódó általános elvárásokat.

A szerző és zenész, Roald Kaldestad műhelyéből származó könyv szövege rendkívül költői. Leírja egy kisfiú bánatát a legjobb barátja elvesztése miatt. Érzékeny, elhagyott és sebzett lelke elmerül a bánatban, esőben, sötétségben. Még a legkellemesebb emlékeket is érzékeli a kék szűrő, mert visszavonhatatlanul a múltba tartoznak, és soha nem fognak megismétlődni. A fiúnak nincs más barátja. Nem érzi a szülei támogatását sem. Egyedül és szomorú. Azonban minden eső végén, függetlenül attól, hogy 269 nap vagy ezer tart, a nap felkel. Az egész könyv komor hangolása ellenére itt is ez a helyzet. Az új barátság reményét a szomszédba költözött macskás lány jelenti. A szerző egyértelműen mély témával foglalkozik. A mondat utáni mondat a kötetlen versszak technikáját idéző ​​minőségi dikcióba kerül. Több van elrejtve rövid mondatokban, mint amennyire a szemünk látja. Ha eltávolítanánk a szavakat a képi kontextusból, és csak szövegként olvasnánk, valószínűleg egy szép és szomorú költészetet tartanánk a felnőtt olvasónak szántnak.

A szöveg és az illusztrációk szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és mindkettőt "északi" poétikájuk jellemzi. Elképzelhető, hogy a norvég gyerekek szoktak esni és szomorú gyerekkönyveket. Talán nem hiányzik a nap és a fény a történetekben és a könyvekben. Ebből a szempontból a könyv határozottan más, egyedi és művészileg érdekes. Kulturális térünkben azonban még mindig mást várhatunk egy gyermekkönyvtől. Hacsak nem voltak szomorú és érzékeny gyerekek hazánkban. De kérdéses, hogy a gyermek önként választaná-e egy ilyen könyvet a felvidítás érdekében.

A könyv szimbólumai, képei és metaforái és illusztrációi Kétszázhatvankilenc napos eső véleményem szerint egy szakmai zsűri, irodalomkritika vagy egy befogadó felnőtt, vagy legalábbis egy serdülő olvasó helyesen értékelni fogja, de nem a gyereket. Két szerző e közös munkájának művészi értéke tagadhatatlan. Kérdéses azonban, hogy valójában milyen olvasót kaphat a könyvpiacon.