Nem tetszik az alakod, vagy fogyni akarsz, vagy csak erősíted az izmaidat, ez nem számít. Tudja a szokásos rutint: egészséges táplálkozás, sok víz, kardió, testmozgás és sok pihenés. És hányszor lesz vége? A csokoládé finomabb, mint a saláta, kint hideg van, ezért nem fogok futni, a súly nélküli edzésnek nincs sok értelme, nem akarok edzőterembe járni, és inkább leülök éjjel a internet, mint lefeküdni. Lehet, hogy ennek nem éppen ez a vége, de sokan feladják a fogyás célját.

naponta

Tudok azonban olyan eseteket is, amikor az emberek teljesen őrült dolgokat követtek el. Ez az emlékezetemben maradt:

"Ha napi 100 fekvőtámaszt végzek és 8 km-t biciklizek, lefogyok?"

Elméletileg az ember fogy, de sportolóként azt mondhatom, hogy az izmok, az inak és az ízületek valószínűleg nem nagyon köszönnének meg egy ilyen embert.

Leendő tanárként azonban megerősíthetem, hogy az ember nem fogy. A fizikai fájdalom, a fáradtság és a gyenge eredmények hatalmas falat építenek a döntés és annak teljesítése között. Egy ilyen sportolónak nagy a szeme, és mielőtt először alkalmazna egy ilyen tervet, nem érti, hogy ez eltúlzott, téves. Rossz tapasztalatok után a gyakorlat leáll, megkezdődik a gyakorlat kerülje (vagy tegye el sokáig) és próbáljon meg megtalálni egy fájdalommentes "ülj-at-PC-t és fogyj" módszert.

Az egyik alappedagógiai órán párbeszédet folytattam az orvossal arról, hogyan tanulhatok minden nap. Az osztálytársak meglepettnek tűntek, és meglepetésüket hangsúlyozták válaszaik "Ez nem lehetséges, nem lehetséges és így tovább". Hangsúlyoztam, hogy ha képes vagyok erre, akkor mindenkit feltételezek. De tegnapelőtt egy sörnél ültem egy barátunkkal, aki a mi szintünkről indul, és a szavak között figyelmeztettem, hogy ha át akar menni, akkor neki is meg kell tanulnia.

A reakciója a következő volt: - Elég, ha napi 2 órát tanulok? Rögtön eszembe jutott a "100 kattintás", és elmagyaráztam neki, hogy mit és hogyan.

Ha felelős vagy, és nem csak iskolába akarsz menni, hanem jó osztályzatokat is szeretnél, vagy sokat tanulsz, fedezd fel, természetesen meg kell tanulnod akár írás, olvasás vagy hallgatás formájában. Nem fogok különféle technikákról beszélni, itt meg kell találnod, mi áll neked. Amiről szeretnék beszélni, az alapvetően az önképzés, hogyan lehet elkezdeni a tanulást.

A "2 órás napi" terv olyan célállapot, amelyet az illető szeretne látni magán A rajt, amely a jelenlegi állapota, és a cél között egy relatív hosszúságú pálya (a rajt és a cél soha nem fekszik egy ponton).

Csak egy hibáról akarok beszélni, amely megakadályozza az embert a cél elérésében. Ez határozza meg az idő/térfogat/numerikus standardokat. (100 kattintások, 2 a felek, 3 órák, 4 dalok stb.) Egy napon az ember nem érzi úgy, hogy megfelel ennek a követelménynek (fáj a feje, az időjárása nem megfelelő, álmos, a szövege érdektelen és még sokan mások), ezért nem fogja teljesíteni, de hiányozni fog másnap és egy másik, mert mindig megnyugtatja az egót valamilyen kifogással, miért nem működött. Végül depressziós lesz, hogy nem hajtotta végre az eredeti tervet.

A taktikám az, hogy nem szabok mércét. Jelenleg egy könyvet olvasok, és mivel az angol, ez egy kicsit bonyolultabb. Elkötelezettségem az, hogy minden nap olvasok belőle valamit. Az egyik vagy a 30 oldal függ a hangulattól, a történet izgalmától, az időjárástól, a nap egyéb terveitől és így tovább. A fontos az, hogy minden nap kinyitom a könyvet, és elolvasok valamit. És éppen azon a napon, amikor nem igazán akarom, és alig olvasok el egy oldalt, kialakul számomra a szokás, amelyet megpróbálok megtenni. Mert az a tudás, amelyet minden nap el fogok olvasni, nagyon kevés teret enged a felszólaláshoz minden körülmények között.

Amikor kicsiek voltunk, a szüleink volt, aki fölöttünk állt és gondoskodott róla, hogy mossunk fogat, pedig nem akartunk minden zöldséget megenni, felírni a házi feladatokat és megtanulni iskolába járni. Felnőttek vagyunk, ők már nem fogják megtenni. Nekünk magunknak most egymásra kell állnunk és megszokja, amit akarunk. Önkritikánkon múlik, hogy mennyiben tudjuk kialakítani szokásunkat. (az önkritikusabb emberek fokozatosan egyre inkább magukra teszik elégedettségüket, a kevésbé kritikus emberek egy kicsit is elégedettek lesznek).