Az ember az egyetlen, a több mint 250 főemlősfaj közül, amely állandóan függőleges helyzetben mozog az alsó végtagokon. Bár a bipedalis artéria (az úgynevezett bipedalis) anatómiai adaptációi gyakorlatilag az egész csontvázon megtalálhatók, legtöbbjük az alsó végtagokban, a medencében és az ágyéki gerincben nyilvánul meg.

Az egyensúly, a koordináció és a teljesítmény csodálatos kombinációja

mozgásához

A függőleges testtartás és járás biomechanikája markánsan eltér a négylábú mozgásától, ezért az egész csontvázat nyaktól lefelé, a koponya és a gerinc relatív helyzetére kellett cserélni, a fej és a törzs függőleges síkban fent a csípő és a lábak. Az alsó végtagok és a gerinc ízületeit megnagyobbítottuk, hogy megtartsuk a test súlyát és csillapítsuk a függőleges járás során fellépő erőket. A függőleges járás az egyensúly, a mozgások összehangolása és a teljesítmény csodálatos kombinációja. Az ember lába fordított inaként viselkedik járás közben. A test ívben mozog egy feszített alsó végtag felett, amely támaszként szolgál. Ennek a mechanizmusnak a funkcionalitása az emberi csontváz szerkezeti elemei: a térd teljes kinyújtásának képessége, a combcsont ferde helyzete a szártól a térdig terjedő irányba, az ülő izmok hatása megakadályozza a test leesését oldalra, amikor a test az egyik lábán nyugszik.

Az emberi láb mint egy mesteri építésű gép

Az emberi láb derékszögben csatlakozik az elülső lábhoz, és az egész testet támogatja. Az elülső lábak viszonylag vastagok és ék alakúak egymáshoz. A robusztus fejcsontokkal együtt egy boltozatot alkotnak, amelyet úgy terveztek, hogy minden lépésben elnyeli és elnyeli az ütéseket. Az emberi láb, amelyet Leonardo da Vinci már „remekműnek és műalkotásnak” nevezett, annyira specializálódott, hogy a normál állapottól való apró eltérések is nehézségeket okoznak. Alacsony ívű embereknél az ún fáradtsági törések. A jellegzetes ívű emberek szenvednek az ún saroknyúlvány.

Az ízületek és a gerinc ágyéki része megterhelődik

Nemcsak a láb, hanem az egész alsó végtag is alkalmazkodott a függőleges testtartáshoz és megcsípett. A fistula sokkal robusztusabb, a combcsont még hosszabb és erősebb, míg a jobb és a bal combcsont viszonylag széles medencében helyezkedik el, és végső tobozmirigyeiken fut át, azaz. j. alsó végrészek, ferdén egymás felé. A függőleges helyzet erősen megterheli a térdet, a boka ízületét és a lábát. Gyors járáskor az ember alsó végtagjainak ellen kell állniuk a testtömeg többszörösét meghaladó erőknek. Noha a térdízület a természet egyik legnagyobb találmánya, az emberi test egyik legkiszolgáltatottabb ízülete.

A függőleges testhelyzet hátránya a túlzott nyomás a gerinc ágyéki részén. Nehezebb tárgyak emelésénél vagy a felső végtagok túlfeszítésénél a gerinc alsó részén a leginkább megterhelt csigolyák megcsúszhatnak vagy elakadhatnak, emiatt a csigolyaközi porckorongok kinyúlnak és nyomást gyakorolnak a gerinc idegeire, ami fájdalmat okoz.

Teremtés a futáshoz?

A gyaloglás mellett az emberi csontváz futásra is alkalmas. Különösen jól alkalmazkodunk az állóképességi futáshoz. Testünk hatékonyan hűlhet le, mivel rengeteg verejtékmirigyünk van (kb. Hárommillió), és percenként több mint egy liter izzadságot képesek izzadni. A nyakszalag vízszintes helyzetben tartja a fejet, hogy minden lépésnél ne essen a földre. Az embernek nagyobb a szamara is más főemlősökhöz képest. Stabilizálja a törzset állva, de különösen futás közben, és fenntartja az egyensúlyt az éles mozdulatok során, és egyenletes mozgást biztosít tántorgás nélkül.

A mai embernek hatalmas a térdízülete, így a futás közben keletkező nagy nyomás egyenletesen oszlik el nagyobb területen. A dupla lábbolt futás közben is hatékonyan elnyeli az ütéseket. Az Achilles-ín nélkülözhetetlen szerepet játszik a járásban és a futásban. Futáskor rugóként működnek, amelyek a következő lépéshez szükséges energiát félbe újrafeldolgozzák.

Michaela Dörnhöferová, antropológus, Károly Egyetem Természettudományi Kar