črepy

Alexandra Viera Hozlárová - Črepy

Judith köddel teli testtel járta a világot. Látta, hogy egy felhőszakadás dobol az esernyőkön. A haja összekuszálódott, mint egy szalma. Érezte a rothadó műanyag illatát, amitől a szeme megcsípett. Műanyag fóliája évezredek óta lebomlott az erdőben.

Saját ébredésének súlyossága bizonyos pillanatokban meghökkentette. Amikor a nap megjelent az égen, arra vágyott, hogy érezze a nyelvén az ízét. A könnyek keserűsége, melyeket egy hónapig eresztett, bár soha nem volt alkalma érezni ezt az elválasztást. Élvezte a gyötrelem képét, a tűket és tűket, amelyek kilógtak a körmének alól. És az állomáson várakozó csomagtartóba dobott megosztott örömök csúcspontja a tej volt.

Az anyatej ártatlan karjaiban (a tej csak akkor szerez ártatlansági státuszt, ha a kezdeményező az anya, jegyezze meg Judit) Judith esett a legtöbbször. Örült annak a gondolatnak, hogy egy nő a mellét a hálóing alá szedi, és a csecsemő szájához nyomja. Tej folyt a mellben, folyt a vér és maga a test, az élet.

A hálóing és a mell egy arctalan nőé volt. (a gyermek csak a szájhoz tartozott, elfoglalta a nőt, az asszony kisajátította a száját) A mell dundi és egyenes volt, mégis tapintásra gyengéd. Az arctalan nő mindig készségesen adta, Judit megtestesülésének pillanataiban (Judit szükséglete fontosabb volt, mint a gyermek szájának szükségessége). A Judit által megálmodott emlő egy arctalan nőé volt, nem tartozhatott az édesanyjához. Az anya melle kiszáradt és megereszkedett, mintha fel akarná szüntetni a jótállási idejét. Anyja hervadt és öreg testének látványa Judith nehezményezte. Ezért alakította át inkarnációjának legszebb részét a fiatal test meztelenségét ünneplő képpé. Nem az anyjáé volt, és nem is sajáté.

Ha azonban Judith ismét vak, nem felszíni állapotba kerül, akkor a fiatal arctalan nőtől elrabolta minden vagyonát. Megvonta tőle álló mellét, anyatejét, sőt az áhított csecsemő száját is. A nő szegény lett, nem létezett.

Így végzetesen Judith félbeszakította inkarnációját egy adagolt ködből, pult nélkül. Elrabolta kedves feleségét mindent, amije volt. A kezdeti kísértések előtt, mintha nem esett volna a fűből, ragasztotta a kötést. Elveszítette a gipszkarton miatt. Később kihúzta az öltéseket, fertőtlenítette a területet, hogy megakadályozza a gyulladást. Csak amikor végül elengedte makacs képmutatását, és nem engedett néhány baktériumot a sebbe. De az öröm adagja továbbra sem volt fontos, és Judith testének minden repedésében érzett kétségbeesett igény tehetetlenséget sugárzott belőle.

Judith vett egy tükröt. Az utcán viszi. Árnyékának hirtelen tíz más formája van. Mintha testének gondolatai repülnének.

A tükör nehéz. Judith minden második lépésnél megáll, hogy lerázza kezéről a bányászatot (nyugtalanságot). A magas fekete szekrénynek támaszkodik, ahonnan a festék hámozni kezdett. Agresszív egy kis lakás egyszerűsége felé.

Levetkőzik és a matrachoz hajtja a ruháit. Megszabadult az ízlés nélkül vásárolt ruháktól, a takarás szükségességétől. Fehérnemű egyenesen a semmiből.

Judith meztelenül áll a tükör előtt. Jobb kezével megérinti a bal mellét. Meghúzza a medence vonalát a bal középső ujján, majd az ágyéki csont követi. Milyen keményen lepte meg a keménységük. Ugyanakkor ugyanakkor a tövisekre vágyakozó liliom módjára izgatta saját testi tökéletlenségének látványa. Az anyja utálatosságával szembeni ellenállás mélyen elveszett.

A ragadozó szemén keresztül repült a végtelen szántóföld minden sora és hajtása, ami érlelte a gyümölcsöt, de érezte a gondatlanság bűntudatát.

Most, ebben a pillanatban… Judith még mindig meztelen, gondolatai (teste) a tükörbe ásnak. Nyomást gyakoroltak rá, nagyot vertek rajta. Judith tisztában van a vele történt veszteséggel. A veszteséget a tömeg magában foglalja, a televíziókészülékek dallamaival előremozduló köd ártalmatlansága. A domb hosszú, a veszteség átlátszatlan, utat nyit a feledés előtt.

Judith megalázottnak érzi saját hiúságát. Pirosnak érzi az arcát, szégyelli az engedelmesség tarthatatlanságát. Ismét a tükörbe nézett. Nagy meglepetésére az arca egyáltalán nem volt vörös, elméje üres volt és rendkívül magányos. A szabályok eltűntek. A melle lógott, mint az anyja. A bőr helyenként összetört, poros volt.

Judit a matrac melletti fa parkettán ült. A lábai török ​​ülő helyzetben, félelem helyzetében hajlottak, teste komolysága nélkül hívta. Középen a hajlított lábak között sötétség volt, és ismét testiség volt. Mindkét kezét lőtte, és megérintette a tükröt. Lábát a combja hátuljára nyomta. Mellei a levegőben lógtak, kissé a térdeit ütötte.

Most, ebben a pillanatban nőtt a lába a talajjal. Testének talajával gondolatai gyökerei végül megnőttek.

A test utálatosságában, a lélek romlásában, a szégyen mezítelenségében, saját tisztaságában.

Eleinte sötét van. A megtestesülés következik. Növekedés a reinkarnáció után. A sötétség növekedése után… Az ember, a szépség, az ellenállás, a bűnbánat. Semmi.

Alexandra Viera Hozlárová - 2. hely, próza, általános iskolák, MEDZIRIADKY 2019