Selanka a teraszon

levelek

Elmesélek még egy történetet.

Azóta a csokoládét sem tudom megnézni. Amikor a számba teszem, összeszorul a torkom. De bízom gyermekemben, hogy imádni fogja a csokoládét, annyit veszek neked, amennyit csak akarsz, hogy eszel helyettem, amíg meg nem undorodsz, és amíg az eddig érzett fájdalommal kísért igazságtalanság feledésbe merül. Igazságtalansággal fog találkozni, ahogyan erőszakkal is, tehát nem árt felkészíteni rá. Nem értem azt az igazságtalanságot, hogy valaki egy csirkét vág, hogy megegye, vagy egy vadat szúrt fejbe és nyúzta meg, vagy megölt egy rosszul cselekedett nőt, nem, valami másra gondolok.
—————————————————————

Mese a holnapról

Nem tudom, hogy amit most elmesélek neked, mese vagy sem, de így fekszem az ágyban, elmondom neked, ezek az emlékeim azokról a napokról, amikor kislány voltam aki eleinte feltétel nélkül hitt a felnőttekben, a józan ész.

Ma reggel vitatkoztam veled. Megbántottalak? Csak egyfajta hisztériával találkoztam. Mondtam, hogy nekem is vannak bizonyos jogaim, ezt mindenkinek figyelembe kell vennie, neked is. Sikítottam, hogy bántasz, és hogy elegem van mindenből. Figyelsz rám? Amióta tudom, hogy csukva van a szemed, úgy érzem, nem hallgatsz arra, amit mondok neked, mintha csak tudat alatt imbolyognál a méhemben. Ébredj már! Vagy nem is akarsz felébredni? Tehát gyere ide mellém, tedd a fejed a párnára, rendben. Együtt alszunk, én és te. Soha többé soha többé nem fekszik le az ágyunkba.

Hagytam, hogy elkészítse a vacsorát, és hagytam kinyitni azt a lehetetlen üveg pezsgőt (Hol rejtette el, amikor bejött?) Hagytam, hogy megfürödjön, leírta, hogy minden rendben lesz. És hagytam, hogy itt aludjon, az ágyunkban. De ma reggel, amikor távozott, a szégyenérzet fogott el, mintha elhanyagoltam volna bizonyos kötelességeimet vagy ígéreteimet, mintha elárultalak volna. Reméljük, hogy apád soha nem jön vissza.
—————————————————————-
Kismama az orvosnál, a kórházban és az úton