Hatvanéves korára szinte semmi szépet nem tapasztalt. Nem kívánt, anya által szorított gyermek volt. Egész életét egy szobában élte, mert a lábának súlyos deformációjával született.

2006. április 25., 0:00 Kveta Fajčíková, KVETA FAJČÍKOVÁ

öregkorban

Hatvanéves korára szinte semmi szépet nem tapasztalt. Nem kívánt, anya által szorított gyermek volt. Egész életét egy szobában élte, mert a lábának súlyos deformációjával született.

Az anya szégyelli szenvedő lányát. Beteg lábai nem engedtek semmilyen mozgást, ezért Rozália Hpustavová sok évet töltött nap és nap pontosan ugyanúgy. Az ágyhoz kötve.

Az élete alapoktól megváltozott, miután Nagy-Krtíšben egy idősek otthonába került. Ott talált mindent, amire már régóta vágyott. Boldogság, megértés, szeretet és önmagad.

Ma egy szobában lakik Pavel Kozm barátjával. Alaposan tesztelte az életét is. Családja és gyermekei voltak, de felnőttként szklerózis multiplexbe került, elvált és ma kerekesszéktől függ.

"Azt hiszem, mindennek így kellett lennie. Ha nem lettem volna beteg, nem találtam volna meg Roszikámat" - mondja Paul. Amikor néhány évvel ezelőtt a házigazgató, Teodor Bombor házigazgatóhoz érkezett, hogy együtt éljenek, nem lepődött meg. Látta, mit jelentenek egymásnak és hogyan élnek nap mint nap.

"Óriási erőt éreztem tőlük, és boldog voltam. A kapcsolat teljesen megváltoztatta az életüket. Gondoskodtunk arról, hogy a közös élet megfeleljen nekik" - mutatja a rendező.

Róžika, ahogy a házban mindenki Rozáliának hívja, inkább Paľekről beszél, mint előző életéről. Fájdalommal emlékezik vissza: "Hívő vagyok, de ezt nehéz megbocsátani. Életemből annyi évet veszítettem."

Az anyja még mindig él, de nem találkoznak a lányukkal. Még jobban ragaszkodott Paul anyjához. - Olyan, mint az enyém - mondja róla.

Gyerekként Róžika soha nem járt iskolába vagy sétálni. Barátai itt-ott megálltak, az egyik mellettük lévő ablaknál megtanultak írni-olvasni. "Autodidakta voltam, semmi más nem maradt. Szerettem volna valamivel feltölteni azokat a végtelen napokat" - emlékszik vissza Róžika.

Szlovákia déli részéről származik, és otthon csak magyarul beszéltek. Csak otthon ismerte meg a szlovák nyelvet, és ma minden gond nélkül tud beszélni: "Néha elrepül egy szó, de van egy rakás barátnőm, akik mindig kijavítanak. Még mindig tanulok."

Gyorsan megtanult gazdálkodni is. Otthon gondoskodnak a legtöbb dologról, de még mindig nem szalasztják el a lehetőséget, hogy Paulnak mondjuk jó kávét készítsenek.

Kevés odafigyeléssel jutalmazza. "Valentin napra egy rózsaszínű szemű ezüst gyűrűt adott nekem. Félek is az ujjamra tenni, ezért boldoggá tett" - összegzi Rozália asszony, akinek szerencséje volt az idős korban.