A sportban a fáradtság miatt csökken a sportteljesítmény, gyengül a fizikai erő az edzésfolyamaton belül, és hosszabb távon csökken a sportteljesítmény. Számos tényező befolyásolja a fáradtságot, és a legtöbb esetben nem tekinthetők elszigetelten.
A fáradtság természetes fiziológiai mechanizmus. A test ellenáll a túlzott fizikai megterhelésnek és a mentális megterhelésnek. A fáradtság számos olyan akut változást hoz, amelyek negatívan befolyásolják a teljesítményt. Ezek a szervezet egyéni funkcióira vonatkoznak (az izom-glikogén kimerülése, a belső környezet homeosztázisának megzavarása, az izomsejtek károsodása, az izomműködés korlátozása, az anyagcsere-változások és mások). Ennek ellenére a fáradtság kialakulása szükséges előfeltétele a test fizikai aktivitáshoz való alkalmazkodásának.
A fáradtság problémája fiziológiai, pszichológiai vagy kóros szempontból értékelhető. Beszélhetünk helyi fáradtságról is, amely egy bizonyos izomcsoportot érint, és általános fáradtságról, amely az egész testet érinti. Felismerjük kerületi, izmos és központi fáradtság. A fáradtság szubjektív érzése és objektív diagnózisa nagyon nehéz és gyakran félrevezető. A fiziológiai megnyilvánulások és a fáradtság pszichológiai elfogadhatósága közötti különbségek csökkenthetők pszichológiai felkészüléssel vagy a hallgatóság megfelelő ösztönzésével.
Központi fáradtság
A nagyszámú munka ellenére még mindig nincsenek egyértelmű magyarázatok a központi idegrendszeri fáradtság eredetére (Roelands és Meeusen, 2014). A fáradtság központi idegrendszeri összetevőjére vonatkozó bizonyítékok mind a sokkok gyakoriságának csökkentésében, mind a leggyakrabban a gyors izomrostokban, mind a motoros beidegződési minta megszakadásában láthatók (Bigland, 1990). Az alfa motoneuronok aktivitása csökken, ami az ingerek gyakoriságának csökkenésében tükröződik a megfelelő motoros egységekben (Fitts, 1994). Az izomgerjesztés csökkenése a beidegzett izom erejének és összehúzódási sebességének csökkenését eredményezi. A gyakorlatban ez a mechanikai teljesítmény, a futási sebesség és az erő csökkenését jelenti.
Perifériás fáradtság
Ennek oka az erőfejlesztés képességének csökkenése a magas energiájú foszfátmolekulák (makroerg foszfátok, ATP) elégtelen megújulása miatt, amelyekre az izomösszehúzódásnál azonnali felhasználásra van szükség. Például az állóképességi edzés során a glikogén kimerülését az izomfáradtság kialakulásának tulajdonítják (Roelands és Meeusen, 2014). Számos probléma merül fel azonban a homeosztázissal és az olyan anyagcsere-termékek felhalmozódásával, mint a H + -ionok, a foszfátok, az ammónia, a Ca 2+ kimosódásának és reszorpciójának károsodása a szarkoplazmatikus retikulumból és a belsejébe (Hill és mtsai, 2001), K + felhalmozódás az izomsejtek membránján (Sjogaard és mtsai., 1985) vagy a vitatott laktát.
A perifériás fáradtság másik oka lehet a túlzott folyadék kimerülés vagy a túlzott hőmérséklet-felhalmozódás és az azt követő keringési összeomlás. Ez a fajta fáradtság a hosszú távú állóképességi terhelésekre jellemző, amikor a folyadékveszteség a környezeti hőmérséklettel egyenesen nő.
Túlfeszültség és túlterhelés szindróma
A tartós fáradtság szempontjából a sportképzésben két állapottal találkozhatunk, a túledzési szindrómával és a túlfeszültség szindrómával. E látszólag hasonló állapotok között nincs közvetlen vonal. Maga a diagnózis annál nehezebb. A legtöbb esetben a túledzés kiváltója egy edzéshiba, amely túlterhelésből és nem megfelelő regenerálódásból áll. Ez nem egy klasszikus betegség. Előfordulásának valószínűségét növeli a negatív energiamérleg, a glikogénkészletek túlzott kimerülése, korlátozott vasraktárak, csökkent immunitás, allergia, valamint mentális egészségi problémák. Egyes szerzők azt is beszámolják, hogy a nagyobb magasságokban vagy forró környezetekben való tartózkodás kockázatos (Meeusen et al., 2014).
Túlfeszültség
Ez ideiglenes, és a legtöbb esetben csak néhány napig tartó teljesítménycsökkenéssel jár. Például versenyek vagy erős koncentrációs terhelések után merül fel. Jeukendrup és mtsai. (1992) követte a test reakcióját a kéthetes megnövekedett edzésterhelésre a teljesítmény kerékpározók csoportjában. A többlépcsős teszt során a vér laktátszintjének csökkenése mellett a maximális pulzus, a VO2max (maximális oxigénfogyasztás) és a maximális mechanikai teljesítmény csökkenését tapasztalták. Másrészt egy másik tanulmány (Rietjens et al., 2005) nem erősítette meg a kéthetes megnövekedett edzésterhelés hatását a pulzus vagy a laktát maximális értékének csökkenésére. Megállapította azonban a hemoglobin és a kortizol szintjének jelentős csökkenését. Rietjens és mtsai. (2005) a túlterhelés miatt elhúzódó reakcióidőt tartják a legérzékenyebb paraméternek a túlfeszültség diagnosztizálásához. Továbbá kijelentik, hogy a fáradtság központi hatása túlfeszültség esetén dominánsabb helyzetben van, mint a perifériás.
Túlképzés
Hosszabb helyzet, amikor a sportoló képtelen intenzív zónákban edzeni. Azonosítása nagyon korlátozott. A legtöbb tudományos cikk csak a túlfeszültségek hatására összpontosít (Kreher és Schwartz, 2012). Módszertanilag sokkal könnyebb több napról hétre növelni az edzés terhelését nagyobb tantárgyminta felhasználásával. A túlfeszültség a sportedzéseknél sokkal nagyobb mértékben fordul elő, mint a túledzés. Nincs túl releváns tanulmány a túlképzéssel kapcsolatban, és több esettanulmányt követtek.
A túledzett szindróma lehetséges kiváltói
- az edzés terhelésének növekedése elegendő nélkül
- regeneráció
- monotonitás a képzésben
- magas versenyszám
- alvászavar
- negatív energiamérleg, vashiány
- szociális stresszorok (családi és munkahelyi kapcsolatok)
- korábbi betegségek
- maradjon nagyobb magasságban
- edzés forró környezetben
Különböző biokémiai, hematológiai és immunológiai paramétereket (C-reaktív fehérje, kreatin-kináz, karbamid, májenzimek, Na +, K +, kortizol, tesztoszteron, vörösvértestek ülepedése és mások) vizsgáltak több tanulmányban. Ellentmondó eredményeik kizárják a túledzett szindróma azonosításával kapcsolatos egyértelmű értelmezést (Kreher és Schwartz, 2012), de hasznosak a sportoló jelenlegi állapotának felmérésében (Meeusen et al., 2013). A túledzési szindróma értelmezésének és diagnózisának romlását az is bonyolítja, hogy egyes biokémiai paraméterek szintje a pihenőértékektől a normál edzésterhelés hatására is eltér (pl. Kreatin-kináz, néhány májenzim, C-reaktív fehérje) . Ebből a szempontból nem elég az egyszeri értékek követése, hanem a változás dinamikája. A sportolók fáradtságának - és különösen a túledzettségének - diagnosztizálásakor nem célszerű egyetlen vizsgálatból következtetést levonni. Amint arról Koch et al. (2014), az egyéni különbségek és a terhelés változékonysága (erősítő edzés, állóképesség, stb.) Különböző módon befolyásolják a kreatin-kináz felhalmozódását.
A túledzettség állapotát a hangulatromlás, az alvás minőségének romlása és a viselkedésbeli változások is kísérik (Armstron és Van Heest, 2002). Ez befolyásolja az autonóm idegrendszer kezelését is. A szimpatikus aktivitás és a katekolamin kimosódása csökken (Halson és Jeukendrup, 2004). Az ergogén stimulánsok (pl. Koffein) szintén nem hatékonyak a túledzésben.
A túledzett szindróma végső megnyilvánulása nemcsak a pszichológiai, hanem a fiziológiai oldalhoz is kapcsolódik. Ebben az esetben hosszabb intenzitású terhelés alacsony intenzitású körülmények között sem ajánlott.
Irodalom