Mik a sportcéljaid?
Különböző utak és eszközök vezetnek eredményekhez (gyakorlatok, edzésprogramok stb.).
E kérdés kapcsán most megvizsgáljuk a Journal of Strength and Conditioning folyóiratban megjelent tanulmányt. Ebben a tudományos csapat kipróbált gyakorlatként a padra gyakorolt klasszikus nyomást választotta.
A résztvevőknek (rendszeresen képzett férfiaknak, akiknek átlagéletkora 27 év) négy különböző és gyakran alkalmazott gyakorlati módon kellett elvégezniük:
1.) erő állóképesség: a felhasznált súly a maximális érték 55% -a volt, és az egyedi ismétléseket lassú ütemben végeztük
2.) dinamikus állóképesség: az alkalmazott tömeg a maximális érték 55% -a volt, és az egyes ismétléseket robbanásszerűen készítettük
3.) hipertrófiás módszer (izomtérfogat): a felhasznált súly a maximális érték 70% -a volt, és az ismétlési arány magasabb volt, mint az erő kitartásával, de alacsonyabb, mint más módszerekkel
4.) maximális erő: a felhasznált súly a maximális érték 85% -a volt, és az ismétlési aránynak a lehető legnagyobbnak kellett lennie (bár természetesen alacsonyabb volt, mint a dinamika, mivel nagy a terhelés)
Mindezen rendszerek kihívása az volt, hogy fizikailag kimerítő sorozat nyomást végezzenek az izomelégtelenséghez (a megfelelő edzéstechnika fenntartása mellett).
A kutatók ezt követően megvizsgálták, hogy ez hogyan befolyásolta a következő tényezőket.
Kimeneti teljesítmény (P) és az elvégzett munka mennyisége (W):
A legnagyobb kimenő teljesítményt dinamikus állóképesség mellett regisztrálták.
Ezt követte a maximális erő rendszere kisebb távolsággal, és a másik két módszer jelentős távolsággal elmaradt.
Hasonló volt az elvégzett munka mennyiségével. A dinamikus állóképesség és a maximális erő közötti különbség egyértelműen megnőtt, míg a maximális erő és a fennmaradó módszer közötti különbség jelentősen szűkült.
Ha a teljesítményre edz
A teljesítmény maximalizálása és a nagyobb munkamennyiség fenntartása mellett a legjobbnak tűnik a dinamikus és a maximális erőedzés kombinálása (ami jellemző például erőemelésre, súlyemelésre, egyes atlétikai és egyéb sportágakra).
Feszültség alatt álló idő:
A maximális erő rendszere itt mutatta a legkisebb értékeket. Szerdán megközelítőleg ugyanazon értékeken ért véget a dinamikus állóképesség és a hipertrófia.
A legnagyobb szám az erő-állóképességhez tartozott. Ez érthető, mivel itt közepes terhelést és lassabb testmozgást alkalmaztak. Az izomtömeg növekedésével kapcsolatban gyakran említik a feszültség alatt álló izmok idejét.
Természetesen ez nem csak erről szól, és a terhelés nagysága is fontos. Így célszerű lehet kombinálni az első és a harmadik módszert az izommennyiség maximalizálása érdekében.
VO2 max (maximális oxigénfogyasztási sebesség):
Ez a dinamikus állóképességben mutatkozott meg a legjobban. Ezt követte az erő-állóképesség, a hipertrófia és végül a maximális erő.
Mivel a VO2 max az aerob teljesítmény egyik alapvető mutatója, az elsősorban az állóképességre és az aerob kapacitásra összpontosító sportolóknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az első két mozgástípusra.
Laktátkoncentráció (tejsav-só) és edzés utáni oxigénfogyasztás (EPOC):
A testmozgás minden módszere a maximális erő kivételével megközelítőleg azonos laktátszintet mutatott a vérben.
Maximális erőnél nagy terhelést alkalmaznak, ami kevesebb ismétlést, kevesebb kimosott laktátot és kevesebb izomszivattyúzást jelent. Az edzés utáni oxigénfogyasztás (edzés után 30 perccel) megközelítőleg azonos volt mind a négy módszer esetében.
Néhányan azt állíthatják, hogy ennek a tanulmánynak vannak hibái vagy területei, amelyeket másképp lehetett volna megközelíteni. Például egy munkasorozat használata izomelégtelenség esetén.
Mindenesetre érdekes adatokat kínált nekünk, és megmutatta, hogy melyik típusú gyakorlat alkalmasabb az előnyben részesített teljesítményparaméterre.