Az a hipotézis, hogy a vad megölésének képessége több órás futás után kulcsfontosságú volt az emberi evolúcióban, népszerűséget nyert a Creations for Running könyvnek köszönhetően. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet.
A legfrissebb kutatások szerint Thomas C. Michaud amerikai csontkovács azt állítja, hogy az embereket valóban sétára teremtették. 2004-ben Dennis Bramble és Daniel Liebermann azzal a hipotézissel állt elő, hogy a függőleges ember (Homo erectus) agyméretének kétmillió év alatt történő megduplázásának egyetlen magyarázata a vadak elkapásával nyert hús fogyasztása volt.
Azt állították, hogy az agy 16-szor több kalóriát fogyaszt, mint az azonos súlyú izmok, a hús pedig négyszer több kalóriát, mint ugyanaz az adag gyümölcs. Így csak a hús szolgáltathat elegendő energiát egy növekvő agy számára egyenesen.
2012-ben azonban megjelent egy tanulmány, amely szerint az emberek sokkal korábban tanultak meg tüzet gyújtani, mint azt korábban gondoltuk, és az agy növekedésének kulcsa a főzés képessége volt. Michaud azt írja, hogy a hő lágyítja a kemény rostokat, ami felgyorsítja a rágást és az emésztést.
A tanulmány szerzői szerint az emberi test a tápanyagok csak 30–40 százalékát képes metabolizálni a nyers ételből, de akár száz százalékban a főtt ételből. Tehát a főtt étel elegendő kalóriát biztosíthat az agy növekedéséhez.
A vadászat nem hatékony módja
Michaud idézi Henry Bunn és Travis Pickering munkáját is. Szerintük hibásak azok a tanulmányok, amelyek arra utalnak, hogy a vad megölése hatékony módszer volt. Ennek oka az, hogy a vadászatra a kutatók ösztönzésére került sor, kezdve egy járműtől és a vadászoktól, akik vizet kaptak a televíziós stábtól. Ennek ellenére a nyolc vadászatból csak három volt sikeres.
Bunn és kollégája azonban egyszer egy spontán vadászat tanúi voltak, amikor egy habza törzsbeli férfi felfedezte egy kis szarvas friss nyomait, és három órán át üldözte. Hanem azzal, hogy sétálok. Sikerült elhajtania az őzet az árnyékos helyekről, így az állat végül kimerült, és a vadász bottal megölte.
Pickering és Bunn azt állítja, hogy a futás anyagcserét tekintve megterhelő, és növeli a kiszáradás és a leégés kockázatát. Ezért nem valószínű, hogy őseink ilyen kockázatos és hatástalan módszert választottak volna.
Egyetértenek a Harvard tudósainak kísérletével is, akik szerint a gyaloglásról a futásra való áttérés 520 százalékkal növeli a quadriceps izomaktivitását. Az emberi ősöknek valószínűleg problémája lenne annyi kalóriát nyerni, hogy órákig fussanak. Következtetésük: "Nem valószínű, hogy a futás hatékonysága olyan kulcsszelekciós tényező lenne, amely elősegítené a függőleges kétlábú mozgás fejlődését az emberekben."