A hivatalos okmány formájában kiadott igazolások kezdete a 18. század második felére nyúlik vissza. 1777. augusztus 22-én Mária Terézia királynő kiadott egy speciális tananyagot Ratio educationis néven, amely bevezette a kötelező iskolalátogatást a 6-12 éves gyermekek számára Magyarországon. És ebben az időszakban kezdték megkapni a gyerekek az első bizonyítványokat.
Az igazolások átadása mindig izgalmas kérdés nemcsak a diákok, de természetesen a szülők számára is. A jelentéskártya örömteli esemény, különösen a kiváló hallgatók számára. Ők és szüleik boldogok. Egyes családokban az igazolásnak nagy jelentőséget tulajdonítanak, és a családban sok minden a bizonyítványon alapul. Nem tagadom, hogy a tanúsítványnak megvan az indoklása és súlya. Én azonban 25 éve tanítok, így elmondhatom, hogy a bizonyítványt nem kell túlbecsülni. Íme néhány ok, amiért nem hiszem, hogy a tanúsítvány valóban minden.
1. Minden tanár másképp értékel
Nem kivétel ez alól, ha az egyik iskolában dolgozó egység valóban kevesebbet tud, mint egy másik iskola. Ez az eltérés különösen akkor jelentkezik, amikor a gyermek egyik iskolából a másikba vált.
2. A védjegy csak mennyiségi célokat szolgál
Az 1-től 5-ig terjedő skála csak gyors és gyors információ arról, hogy a gyermek valójában mit tud. Egyes országokban skálájuk 1-10, Belgiumban például 1-20. Bár a szóbeli értékelés kvalitatív jellegű, fennáll a veszély, ha a tanárok univerzális mondatokat használnak, amelyek nem mondanak semmi konkrétat. Például biztató hatásuk van, de a szülő nem tanul meg semmi konkrétat. Úgy gondolom, hogy az értékelés ideális lenne mind jelzéssel, mind szóban, és minden pontosan meghatározott skálákon alapulna, azonos százalékos megoszlással az ország egész területén.
3. A jegy minden tanuló számára más és más értékkel rendelkezik
Minden tanuló vagy hallgató más és mindenkinek más a tanulmányi lehetősége. Vannak, akik természetüknél fogva tanulmányi típusok, nagyon gyorsan tanulnak, mások megajándékoznak valami mással. Sok mindent el lehet érni szorgalommal és szisztematikus munkával. Meg kell azonban jegyezni, hogy az egyik hallgató számára a három féléves szakadást jelenthet, egy másik számára pedig elképesztő eredményt és a nagy erőfeszítés bizonyítékát.
4. A jelnek nem kell eldöntenie, hogy a gyermek boldog-e az iskolában
A tanulási eredmények nem mindig kapcsolódnak a gyermek iskolai osztályzataihoz. Vannak olyan gyerekek, akik akkor sem szeretik az iskolát, ha jó osztályzataik vannak, másrészt vannak olyan gyerekek is, akik rosszabb osztályzatokkal is járnak, és boldogok az iskolában. Még néhány szülő is úgy érzékeli az iskolát, hogy gyermeke hogyan érzi magát benne. De ez nem a szabály. Egyes szülők arra kényszerítik gyermekeiket, hogy iskolába járjanak, csak azért, mert hallottak róla, hogy valamiben jó, vagy mert a családban szinte mindenki járt erre.
5. Ma a jegy általában már nem befolyásolja a következő iskolaválasztást
Vannak olyan iskolák, amelyek nagy érdeklődésre tartanak számot, és a diákok gondosan kiválasztják őket, de mivel a középiskolákban gyakran több hely van, mint az érdeklődők, mindet elveszik. Hasonló a helyzet egyes egyetemek esetében. A tapasztalat az, hogy a legtöbb kilenc évfolyamtól függetlenül középiskolába jár. Ez az egyik oka annak is, hogy az idősebb tanulók nem akarnak az általános iskolában tanulni.
6. A gyermek mindig kijavíthatja a jelet
Még akkor is, ha a gyermeknek van ötje a jelentéskártyáján, mindig kijavíthatja. Vagy kijavítja a tanév végén, ha fél év alatt ötöt kapott, vagy a nyári szünet után.
7. Az oktatásnak nem csak a jegyekről kell szólnia
Az oktatásnak magasabb célokat kell kitűznie, például diplomákat, okleveleket vagy diplomákat. Hozzájárul a személyiség fejlődéséhez, ösztönöznie kell az erkölcsi és etikai értékek helyes megválasztását, segítenie kell az egyre kaotikusabb világban való eligazodást, a kontextus átgondolását és az emberek iránti tisztelet megtanítását. Az ilyen oktatás jó, ami segíti a hallgatókat abban, hogy valódi szakértőkké váljanak a tanulmányozott területen.
8. Ne feledje, hogy néhány gyermek fél a jelentéstételi kártyától
Néhány gyermek fél attól, hogy hazajöjjön a bejelentési kártya átadásának napján. A pszichológusok és a segélyvonal munkatársai órákig beszélhettek erről. Erre a világon nincsenek nyomok. A szülőknek folyamatosan érdeklődniük kell gyermekeik osztályzatai iránt, így az igazolás nem okozna meglepetést számukra. A sikítás és a büntetés soha nem segített az iskola teljesítményének javításában.
9. A jelek nem garantálják a boldogságot senkinek
Sokan még mindig abban a gondolatban élnek, hogy csak a jó osztályzatok és az egyetemi tanulmányok garantálják a boldog életet. Ismerek egy diákot, akinek ugyanazok az egységei voltak, és tanonchoz ment, mert fával akart dolgozni. Ma kiváló asztalos, saját műhellyel rendelkezik és fából készült termékeket gyárt luxusszállodáknak. Boldog, mert azt csinálja, amit mindig is szeretett volna. Ismerek azonban olyan egyetemi végzettségű embereket is, akik csak kényszerből mentek egyetemre, vagy mert legalább valamilyen főiskolát akartak szerezni, és most vagy nem csinálnak semmit, vagy olyan területeken alkalmazzák őket, ahol a középiskola elegendő lenne számukra. Sok olyan ember is van, aki teljesen mást csinál, mint amit eredetileg tanult. Ideális, ha a gyermek a lehető leghamarabb megtudhatja, mi örülne neki igazán az életben. És amikor megtudja, tanulni is akar. Kinek örülne a tanulás, ha nem tudja, miért kellene valójában tanulnia? Az iskola egyik legfontosabb célja az önismeret fejlesztése kell, hogy legyen már az általános iskolában. Minél előbb kezdi megérteni a hallgató önmagát, álmait és vágyait, lényegét, annál nagyobb az esélye nemcsak arra, hogy megfelelő középiskolát, később pedig egyetemet válasszon, de oka is lesz arra, hogy tovább tanuljon.
Mondjuk az igazat! Hány hallgató egyáltalán nem tanul, és csalással, értékcsökkenéssel, különféle hazugságokkal szerez jegyeket. És hányan teszik ezt az egyetemeken. Ilyen oktatásnak akkor valóban nincs értelme.
A boldog diákoknak nem csak jó érdemjegyeket kell megszerezniük. Boldog diákok azok, akik tanulmányozzák azt, amit igazán élveznek, és megpróbálnak minden nap fejlődni egy olyan területen, amelyről tudják, hogy egyszer majd táplálja őket. Ők is azok a hallgatók, akik egyszer csak hivatásuk igazi szakértői akarnak lenni, és valami pozitívumot szeretnének átadni ennek a világnak. Ezek azok, akik nem azért mennek iskolába, hogy csak diplomájuk legyen.