Az így elkészített madarat egy szélesebb szalonnaszeletre helyezték.
Megválasztva 2019. 12. 30-án (TASR)
Még egy ilyen énekes finomságai, mint a csicsergő rigó, 100 évvel ezelőtt képezték a szlovák háztartások étlapját. Az eredetileg Szibériából származó madarat, amely több száz évvel ezelőtt telepedett le hazánkban, háziasszonyok készítették töltött, pörkölt vagy "pudinggal". Erről Terezia Vansova első szlovák szakácskönyvében írnak, amely a múlt század elején jelent meg.
Ebben a szakácskönyvben Vansová leírja a rigó vagy a "sült priccs" receptjét is, amelyet valószínűleg az egykori szakácskönyvekhez adott. A nyikorgásokat, valahol nyikorgásoknak is hívták, mert a madarak kisebbek voltak, mint egy galamb, és máris művészet volt őket egyáltalán megtisztítani és boncolni.
Mondja Jozef Poliak, a könyv eredeti kiadásának újranyomásának kiadója.
A Vansa receptje szerint az így elkészített madarat egy szélesebb szalonnaszeletre tették, de előtte "a lábakat a fej fölé kellett tölteni". "Kenyérdarabokat helyezhetünk a rigó és a szalonna közé. Tehát a sütőben puhára sütik" - folytatja a recept.
Ez azonban csak a fiatal csipogásokra vonatkozott, a régieknek állítólag előtte párkányként kellett párosodniuk ("dinállama"). Még a rigó belsejét is ragaszkodásként kellett kezelni. Minden hátrány ellenére állítólag ennek a madárnak a húsát keresték, mert a rigót vadonban táplálták a boróka gyümölcseivel, ennek köszönhetően húsának jellegzetes íze volt.
A polihisztor, Matej Bel a 18. század első felében azt írja a Zvolenská stolica című könyvben, hogy ezt a rigófajt régóta vadászták és dolgozták fel területünkön.
Elmondása szerint a rigót akkoriban a széklet egész területén vadászták, de leginkább a Zvolen melletti Lukové faluban. Egész tömegek repültek be a faluba, amikor "amikor az ősz a télhez közeledett". Valószínűleg a borókabokrok bőséges előfordulása vonzotta őket.
"Az 1709-es rendkívül zord télen olyan nagy számú legeltetett rigót láttunk, hogy aki nem látta, el sem tudta képzelni" - írja Bel. "Ezután egész rigókkal teli hordókat, amelyek a tél miatt fagytak maradtak, Bécsbe küldték" - mondja.
A tehenek óriási előfordulása Lukovban valószínűleg a helyi menüben is megmutatkozott, ráadásul elfogásuk és kereskedelmük megélhetést biztosított számukra a helyiek számára. Ez a tény tükröződött a falu lakóinak becenevén is, akiket a 20. században még a chokotari hívott.