Amit az ember táplált, mielőtt eljutott volna a mezőgazdaság magasabb formáihoz, azt a régészeti leletek alapján meg tudjuk ítélni, és abból, amit még gyűjtenek és fogyasztanak ún. primitív törzsek. Ez azonban abból a diétából is feltételezhető, amelyhez éhezés idején még a civilizált ember is fordult. Ismeretes, hogy az emberek akkor térnek vissza a vadon termő növényekhez és gyümölcsökhöz, valamint feldolgozásuk régi technikáihoz, amelyek jellemzőek a kulturális fejlődés korábbi szakaszaira, amikor élelmiszert szereznek. Ezt bizonyítja számos Közép-Európából származó dokumentum is, ahol a fejlett mezőgazdaság mellett bizonyos időszakokban és helyzetekben a vadon élő állatok nagy részét felhasználták.
A vázlat egyértelműen megmutatja, hogy az emberek számára mennyire gazdag az élelmiszer-ellátás az a természetes környezet, amely azonnal körülvette. Bár a mezőgazdasági termékek évszázadok óta az emberi táplálkozás alapját képezik Közép-Európában, a vadon élő termékek mindig jelen voltak. Képviseletük mindig nőtt azokban az időszakokban, amikor a közönséges élelmiszerek gyártása vagy piaca kudarcot vallott. Sokuk azonban örömmel egészíti ki az étlapot és a mai embereket.
A cikkek nem említik a vadászatot vagy a gombaszedést. Mindkét tevékenységnek nagy hagyománya van hazánkban, de később megemlíthetjük őket.
Alternatív lisztforrások
A tölgy és a makk gyümölcseit régóta szedik, megpirítják és nedvességtől tartják, meghámozzák és lisztté őrlik. A makk volt a legfontosabb növényi táplálék a gabonafélék termesztése előtt, mivel a fehérje és a zsír mellett elég sok keményítőt tartalmaznak. Az ókori római költők, Ovidius és Virgil is a makkot dicsérték az ember első táplálékaként, Eusthatiosz pedig a tölgyet az emberi faj tejének nevezte.
Közép-Európában a makk emberi étrendként megmaradt a középkorig, de az ember később visszatért hozzájuk, mindig éhség idején, amikor lisztjük is kenyeret sütött. Ebből a célból a makkokat először szárították, majd megpirították és mészvízben kimosták a hő eltávolítására. Csak akkor darálták lisztbe. Ez történt például a napóleoni háborúk idején, amikor 1817-ben kiadtak egy külön kézikönyvet, amely a gazdáknak tanácsot adott a makkliszt megfelelő feldolgozásához. Még közben l. A második világháború idején az Osztrák-Magyar Táplálkozási Hatóság elrendelte a makk gyűjtését lisztkészítés céljából. L8-ig. Évszázadokig fennmaradt az a szokás, hogy a makklisztet és a gabonalisztet összekeverik. Azt állították, hogy az ilyen kenyér még mindig jobb, mint a borsólisztből sült kenyér, ami a kistermelőknél általános volt.
Azokban az időszakokban, amikor elegendő gabonaliszt volt, a makk elsősorban az állatállomány takarmányaként szolgált, és ezeket használták az ún. makk kávé, amely magas tannin-tartalmáról ismert. Ha a makk pörkölése barna, a tannin nem bomlik le bennük teljesen, ezért a többi kávépótlóval ellentétben a főzet forró és erős étrendi hatású. Ezért az emberek bélproblémáira, valamint a népi állatgyógyászatban szarvasmarhák kezelésére használták.
Alternatív lisztforrásként illeszkednek az ún vízimogyoró. Ők
Más vadon élő növényeket is alkalmaztak Közép-Európában a liszt pótlására. Például egyikük volt toll (Agropyron repens).
Szükség esetén az emberek leásták a gyökereit a földről, megszárították és ledarálták. Ilyen lisztet adtak a liszthez, amelyből a kenyeret sütötték, levest, zabkását vagy palacsintát sütöttek belőle. A liszt lázból történő elkészítését dokumentálja például a lengyel néprajzi atlasz, különösen Kis-Lengyelországban, Kasubiában és Sziléziában.
Hasonló felhasználása is volt üveg (Bromus). Lisztet készítettek ennek a növénynek a magjaiból, amiből zabkását főztek, palacsintát sütöttek és Kárpátalja térségében kenyérkészítésre is használták.
Nagyon érdekes növény, amelyet lisztpótló forrásként használtak szár
úszó (Glyceria fluitans), nedves terepen növekszik. Népszerűen Lengyelországban hívják
cefre vagy mana fű. Steblovkát főleg szlávok használták az étrendben, főleg azok határterületein, például a magyar alföldön és Németország északkeleti részén. Ez a növény még a 19. században nagy gazdasági jelentőségű volt. Lengyel kikötőkön keresztül exportálták Németországba, ahol a kereskedelemben lengyel zabkásaként ismerték.
Az általános terjeszkedésről tanúskodik az a tény is, hogy Lengyelországban a kora középkorban a korai középkorban a tantárgyak egyik kötelező előnye volt. A szárbogár-fogyasztás hagyománya régóta fennmaradt Lengyelországban, különösen északkeletén, valamint Kis-Lengyelország nyugati részén is.
A néprajzi anyagok említik az őrölt fa kérgét és a fűrészport is, mint alternatív lisztforrást, leggyakrabban a nyírfát említik. A szlovákiai régi sürgősségi étkezések is ide tartoznak mogyoró bárányok. Az 1867-ből származó Slovenská Ľupča-i krónika jegyzőkönyvében azt írják, hogy az éhínség idején a nők virágzó bárányokat gyűjtöttek, ún. algákat, megszárította, őrölte, lisztet adott hozzá és kenyeret sütött belőlük. Hasonló jelentéseket rögzítenek Liptó környékéről és Horehronie-ból is.
A sorozat szerzője PhDr. Rastislava Stoličná, CSc., Etnológiai Intézet SAS.
Link az eredeti www.sav.sk/journals/nar/full/sn397c.pdf linkre
Írta: Autogen, 2013. március 11. Posted in Élelmiszer