Lassan megszokom a magányos vidéki életet. Júniusban az Aiguebelette-tó partja, az eredeti Lac Aiguebelette-ben még nincs tele turistákkal, Léa napközben óvodába jár, a szálloda és az étterem látogatói pedig lassan növekednek. Az egyetlen La Combe-i telepes, aki korosztályomhoz közelít, a gyakornokok segítenek a konyhában és az étteremben. Két hét után felváltják egymást, és a francia nyelvem még nincs olyan szinten, amivel beszélni tudnék. Magányosnak érzem magam, és néha elég unalmas.
Az érkezés után azonnal kaptam egy saját kerékpárt (biciklit), amelyet nekem az előttem álló Léina mind az öt au-pair használt. Délután, amikor Delphin kétórás szünetet tart, és Léa vele van, csak van időm egy turné de lac-ra (kerék a tó körül). Ez egy órát vesz igénybe. A legnehezebb felhajtani a dombról Aiguebelette falu templomába. Innen megyek a Lépin le Lac-ba, ahol elmegyek az élelmiszerboltba, és újra elsétálok St. Alban de Montbel, egy bájos falu, ahol csatlakozom egy kerékpároshoz, és steak teheneket, lovakat és juhokat adok át. A környező dombokat legelők és erdők borítják, amelyek gyönyörű illatúak a gyógynövényektől. Átmegyek a körforgalmon, ahonnan az autópályára lehet kanyarodni, de a Col de l´Épine sziklájába vágott köves úton haladok tovább a tó körül. A gyönyörű környezet és a remek ételek elegendő örömet jelentenek számomra, hogy teljes mértékben élvezhessem ezt az au pairet.
17 kilométeres autóút után leteszem a biciklimet, és megyek ceruzatartót venni. Akkora hűtőszekrényben, mint a nappali, választhatok őszibarackot, meggyet vagy epret. Attól függően, hogy mit érlel. Itt-ott veszek egy sört, egy tábla csokit (vagy akár kettőt is), és a tó partján egy percig feltöltöm a kalóriáimat egy trambulinon ugrálva, az udvaron rohangálva, hibákat keresve, kerékpározva és úszva.