Mit tenne a munkaadó az alkalmazottai nélkül? És hol lennének az alkalmazottak munkaadójuk nélkül? Két különböző, egymástól függő világ nem létezhet egymás nélkül, de problémájuk van.
A munkáltatónak szüksége van alkalmazottaira. Nélkülük nem tudja folytatni üzleti tevékenységét, nem képes teljesíteni kötelezettségeit, kielégíti az igényeket, nincs módja elégedett vásárlók megszerzésére. Hogyan készíthetnek ötméteres vasszerkezetet nélkülük? A bevásárlóközpont építésekor ebédek ezreit főzik, teherautó öltönyt varrnak, vagy naponta cikkekkel töltik meg újságjaikat.?
A munkavállalónak szüksége van a munkáltatójára. Hogyan fogja eltartani a családját, amikor munkanélküli? Hogyan fizet egy lakást, egy gyermekiskolát, egy új tévé részletét, ahol pénzt szed autóra, nyaralásra vagy romantikus vacsorára mozival? Munka nélkül nem tesz semmit, rászorul, tehetetlenül botorkál a szociális juttatásokban.
Úgy tűnhet, hogy mind a munkaadók, mind a munkavállalók ugyanazt a kötelet fogják húzni. Támogatják egymást, kéz a kézben a sikerhez és a pénzhez. Ennek azonban pont az ellenkezője igaz. Nem viselkednek szövetségesként, ellenségként hazudnak!
Az alkalmazottak az alacsony bérek miatt panaszkodnak, esküsznek a rossz munkakörülményekre, tiltakoznak a túlórák ellen, nem hajlandók éjszakai munkát folytatni, kettős bónuszt és "tizenharmadik" fizetést akarnak. Sértettnek, elnyomottnak, kizsákmányoltnak, igazságtalanul ítélik meg munkájukat.
A munkaadók fogukat csikorgatják alkalmazottaik teljesítményén. Lustának, fegyelmezetlennek, hálátlannak, az orrukon túl vaknak tűnnek. Még mindig ellenőrizniük kell őket, nem csinálnak semmit rendesen, ha valaki nem áll fölöttük, csak azt keresik, hogyan lehet egy darabban pénzt kapni semmiért, és még mindig csak egyre többet akarnak.
Mindez a feszültség abból adódik, hogy képtelenek vagyunk megérteni egymást. Az alkalmazottak nem ismerik vagy nem akarják megérteni a munkáltató problémáját, és éppen ellenkezőleg, nem tud, vagy nem akar foglalkozni alkalmazottai gondjaival.
Az alkalmazottakat nem érdeklik a vállalat problémái. Elloptak nem elérhető követeléseket, alacsony hozzáadott értéket, rezsiköltségeket, magas adókat, panaszokat, kemény harcot minden megrendelésért. Számukra a munkáltató egy ötletes horoszkóp, amely nem csinál semmit, csak "pénzükért" szállítja magát egy drága autóban, és kávét iszik gyönyörű irodájában. Az a tény, hogy egész nap megrendeléseket keres, ügyfelekkel foglalkozik, irányítja a cég működését, számos problémát megold és gyakran napi tizennégy órát is dolgozik saját egészsége árán, amit sajnos már nem látnak.
A munkáltatók viszont elfogadják az alkalmazottakat "szükséges gonoszként". Nem embereket látnak, hanem számokat. Az a pénz, amibe az alkalmazottaik kerülnek. Ha spórolnak a béreken, akkor több marad a vállalatnak, és kifizeti őket, akkor miért kellene növelniük a díjakat? Céljuk mégis a profit maximalizálása, és nem "jótékonykodás". Az a tény, hogy az alkalmazottnak problémája van a fizetéséből keresni, hogy többet érdemel a munkájáért, nem zavarja őket. Hiszen nem fizetnek olyan rosszul és egyáltalán nem, örülhetnek, hogy van munkájuk!
Mindenki csak magára gondol, és nem akar senkit és mást látni. Az ember önző lény, jelenleg úgy tűnik, kétszeresen. Minden munkáltatónak azonban tudatában kell lennie annak, hogy alkalmazottak nélkül nincs vállalat, és az elégedetlenség a munka minőségében is megmutatkozik. Az alkalmazottaknak tisztában kell lenniük azzal, hogy munkájuk táplálkozik, és ha egy munkáltató csődbe megy, akkor vele esnek.