A policisztás vesebetegség a végstádiumú vesebetegségek leggyakoribb oka gyermekeknél és felnőtteknél. A genetikai etiológia és az öröklődés mintája alapján a betegség két fő típusát ismerjük fel, az autoszomális domináns policisztás vesebetegséget (ADPKD) és az autoszomális recesszív policisztás vesebetegséget (ARPKD). Míg az ADPKD egy viszonylag gyakori betegség, amelynek megnyilvánulása túlnyomórészt felnőttkorban történik, addig az ARPKD a betegség ritka és akut formája, klinikai tünetekkel jelentkezik a perinatális periódusban vagy kora gyermekkorban.
A betegség progressziójának lassítását célzó jelenlegi genetikai és klinikai kutatások kiemelték a specifikus támogató intézkedések fontosságát és megalapozták az első célzott farmakológiai kezelést. A genetikai diagnosztika javítja a betegek klinikai kezelését, hozzájárul az új terápiás lehetőségek kidolgozásához, és nem utolsósorban nagyban hozzájárul a betegség tünetmentes családtagoknál történő felderítéséhez.
Járványtan
ADPKD a leggyakoribb potenciálisan halálos progresszív vesebetegség. A betegség prevalenciája 1: 400 - 1: 1000 élveszületés. Világszerte több mint 10 millió embert érint minden etnikai csoportban, és jelentős közegészségügyi terhet jelent. Az ADPKD a végstádiumú vesebetegség leggyakoribb oka, amely 50–75 éves kor között kezdődik, és dialízist és veseátültetést igényel (1).
ARPKD ritka betegség, 1: 20 000 élveszületés prevalenciájával. A betegség a veleszületett hepatorenalis fibrocystás szindrómák csoportjába tartozik, mert a cisztásan megváltozott vesék mellett veleszületett májfibrózis is jelen van. Az ARPKD-s újszülöttek tüdőszintje meghatározza a későbbi klinikai kezelést és a prognózist. A pulmonalis hypoplasia halálozása 30-40%. Az ARPKD-ben szenvedő gyermekek 10 éves túlélése 85% (2).
Etiológia
A policisztás vesebetegséget a fehérjéket kódoló gének hibája okozza, amelyek befolyásolják az elsődleges cél funkcionalitását. Az elsődleges cél egy sejtes organella, amely a vese hámsejtjeinek apikális membránjától a nephron lumenig terjed. A biogenezis zavara vagy az elsődleges célfunkció sikertelensége befolyásolja a vese hámsejtjeinek szaporodását, túlélését, polaritását és szekrécióját. Ennek eredménye a ciszta kialakulása és a vesefunkció progresszív csökkenése (3).
Autoszomális domináns policisztás vesebetegség
A betegség oka egy patogén mutáció jelenléte a PKD1 génben (az esetek 80% -a) vagy a PKD2 génben (az esetek 10% -a). A kórokozó mutáció nemi eredetű, ami azt jelenti, hogy már jelen van a csírasejtekben, és a megtermékenyítés óta az egyed minden sejtjében jelen van. Az ADPKD-ben szenvedő betegek általában egy csíravonal mutációt hordoznak a PKD1 vagy a PKD2 génben, bár egy másik másodlagos jelenség, pl. A ciszképződés megindításához a gén második alléljének szomatikus inaktiválása vagy a heterozigozitás elvesztése szükséges. A PKD1 gén mutációi által okozott betegségek a betegség súlyosabb klinikai lefolyásával, a végső stádiumú vesebetegség (ESRD) korábbi megjelenésével és nagyobb vese térfogattal társulnak, mint a PKD2 genetikai rendellenesség által meghatározott betegség. Mivel az ADPKD-ben és súlyos policisztás májbetegségben szenvedő betegek több mint 80% -a nő, úgy gondolják, hogy a hormonális különbségek befolyásolhatják a betegség előrehaladását (4).
Az esetek 5 - 10% -ában ezek a vese ciliopathia egyéb típusai, átfedő klinikai képpel, az ún. ADPKD-szerű fenotípus. Ezeket egy nagy géncsoport rendellenessége okozhatja. A leggyakoribb okok a HNF1β, GANAB vagy DNAJB11 gének mutációi. Ezeknek a betegségeknek a klinikai megnyilvánulása csak kis mértékben különbözik az ADPKD klasszikus genetikai formáitól. Míg a GANAB gén mutációi a cisztás vesebetegség mérsékelt formáját jelentik, az ESRD-re való progresszió nélkül, a DNSJB11 és HNF1β gének mutációi fenotipikusan közelebb állnak a klasszikus betegség formáihoz, de tipikus vese megnagyobbodás nélkül. Az ADPKD-vel átfedő klinikai képpel járó betegségeket olyan mutációk is okozhatják, amelyek elsősorban az autoszomális domináns policisztás májbetegség kialakulásához kapcsolódnak (SEC63, PRKCSH, LRP5, ALG8, SEC61B). Emellett a MUC1, UMOD, REN és SEC61A gének mutációi által kiváltott autoszomális domináns tubulointerstitialis vesebetegség (ADTKD) klinikailag ADPKD-ként nyilvánulhat meg. Ritka esetekben a betegség klinikailag átfedi az örökletes rákok egyes típusait is, pl. gumós szklerózis, von Hippel-Lindau szindróma, különösen e betegségek hiányában vagy enyhe extrarenalis megnyilvánulásai esetén (5).
Autoszomális recesszív policisztás vesebetegség
A betegség leggyakoribb eseteit a fibrocisztint kódoló PKHD1 gén mutációi okozzák, és az esetek 73% -át teszik ki. Ez egy nagy fehérje, amely az elsődleges cél membránjában és más sejtszerkezetekben helyezkedik el. A betegség súlyossága befolyásolja a genetikai mutáció típusát. A két fehérje-csonkoló mutációval rendelkező betegeknél a betegség nagyon súlyos lefolyású, ami gyakran halálos. Ezzel szemben a fehérjeszekvenciában az aminosav-összetételt megváltoztató mutációk enyhébb megnyilvánulásokkal társulnak. Ritka esetekben (
- Ötödik betegség, hatodik betegség Nem feltűnő fertőző betegségek
- Cserzett test - szépség vagy betegség
- Duzzanat, fáradtság, vizelési problémák A vesebetegség feltűnően kezdődik
- A pozsonyi Károly Egyetem Orvostudományi Karának portálja Krónikus vesebetegségek - fokozott kardiovaszkuláris kockázat - WEBINAR
- Túl hamar, Anyu Unilabs